Nyitókép: skslovan.sk

 

Ahogy arról vasárnap este a Körképen is beszámoltunk, a pozsonyi Slovan háromgólos vereséget szenvedett a nagyszombati Spartak otthonában, így nem hogy nem tudták újabb bajnoki címüket megünnepelni, csúfosan le is szerepeltek. Ez pedig már rövid idő alatt második veresége volt a tabella élén álló égszínkékeknek, hisz két héttel ezelőtt a Téglamezőn is kikaptak a nagyszombatiaktól, akkor 2:1-re.

 

A vereségre ragált a klubvezetés is. Hivatalos honlapjukon ifjabb Ivan Kmotrík „következményeket” ígért.

 

„Veszíteni lehet, de nem kétszer, kéthetes különbséggel a legnagyobb szlovák derbin és a teljesítmények után, amik nem felelnek meg az SK Slovan Bratislava márkájának.”

 

nyilatkozta Kmotrík, akinek „slovanistaként is hihetetlenül fájt” a vasárnapi vereség. Kmotrík ígéretet tett arra, hogy belsőleg elemzik a miérteket és a következő napokban informálják szurkolóikat arról, hogy milyen következményei lesznek a klubon belül az elszenvedett vereségnek.

 hirdetes_400x285  

 

Ebben az idényben ez már a negyedik veresége volt a Slovannak, egyúttal elszalasztotta annak lehetőségét, hogy már most megünnepelje újabb bajnoki címét. A második helyen álló DAC előtt három fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig 7 pontnyi előnye van, ugyanakkor, bizonyos csoda folytán ez még behozható lenne, főleg ha figyelembe vesszük, hogy május 9-én épp egymással mérkőzik meg a két rivális a Téglamezőn.

 

Három pont helyett három gólt kapott a Slovan Nagyszombatban

 

teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: Fortuna liga Slovan

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.