Nyitókép: mlsz.hu

 

Marco Rossi csütörtökön kihirdette a nyári Európa-bajnokságra készülő bő keretét melynek gerincét azok a játékosok alkotják, akik főszereplői voltak a 2020-ban elért sikereknek. Mellettük azonban olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki a válogatott meghívót.

 

Az Eb-részvételt kivívó játékosok mellett az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető Hahn János meghívását már korábban bejelentette Marco Rossi, így az MTK-ban kitűnő teljesítményt nyújtó és az azóta az FC Dallashoz szerződő Schön Szabolcs és a Puskás Akadémiában szereplő Spandler Csaba meghívása az elsőszámú meglepetés a keretben. Ugyanakkor a kapusok közé visszatér az eddig húsz válogatottsággal rendelkező és a Ferencvárosban magabiztos teljesítményt nyújtó Bogdán Ádám – írja az MLSZ.hu.

 

Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához.

 

– összegzett Marco Rossi, akinek az Eb-n 26-fős keret áll majd rendelkezésére, így 4 játékost kénytelen lesz hazaküldeni az összetartás után.

 hirdetes_810x300  

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE:

Kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC)
Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC)
Kecskés Ákos (FC Lugano)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Orbán Willi (RB Leipzig)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)
Szalai Attila (Fenerbahçe FK)

Középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Holender Filip (Partizan Belgrád)
Kleinheisler László (NK Osijek)
Nagy Ádám (Bristol City)
Nego Loic (MOL Fehérvár FC)
Schäfer András (DAC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)
Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

Támadók:

Hahn János (Paksi FC)
Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Schön Szabolcs (FC Dallas)
Szalai Ádám (1.FSV Mainz 05)
Varga Kevin (Kasimpasa)
Varga Roland (MTK Budapest)

 

A tervek szerint a válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, valamint akiknek klubkötelezettségei addigra véget érnek, május 17-én találkoznak Telkiben, majd május 24-től immáron a teljes kerettel kezdődik meg a 10-napos ausztriai edzőtábor. A korábban bejelentettekkel összhangban június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszanak felkészülési meccset a magyarok a Szusza Ferenc stadionban.

 

A legfontosabb feladatunk, hogy formában tartsuk a játékosokat, ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy teljes szezon ér most véget, amely során komoly terhelést kapott a legtöbb játékos. Éppen ezért külön kihívást jelent, hogy fizikálisan megfelelő szinten tartsuk, de ne is terheljük túl őket. Ausztriában valószínűleg kicsit nagyobb hangsúlyt kap majd a fizikai terhelés, de alapvetően a taktikán, a szervezettség javításán és az automatizmusok minél erősebb kialakításán lesz majd a hangsúly az edzések során. Emellett a csapategységet is szeretnénk tovább javítani, ami már most is kitűnő, de mint mindent, úgy ezt is lehet még fokozni. Az ausztriai edzőtábor végére kell kijelölnöm azt a 26 játékost, akikre az az Európa-bajnokságon is számítok, vagyis a mostani keretből 3 mezőnyjátékos és egy kapus nem tud majd velünk tartani a világ legjobb csapatai ellen játszandó csoportmérkőzéseinkre.

 

 fogalmazott a szövetségi kapitány.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT JÚNIUS 15-ÉN AZ EURÓPA-BAJNOK PORTUGÁLIA ELLEN KEZDI MEG EB-SZEREPLÉSÉT A PUSKÁS ARÉNÁBAN. NÉGY NAPPAL KÉSŐBB A VILÁGBAJNOK FRANCIA VÁLOGATOTT ELLEN LÉP PÁLYÁRA UGYANITT, JÚNIUS 23-ÁN PEDIG A 2014-ES VILÁGBAJNOK NÉMETORSZÁG A MÜNCHENI ALLIANZ ARÉNÁBAN FOGADJA MARCO ROSSI CSAPATÁT.

 

mlsz.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.