Nyitókép forrása: dac1904.sk

 

Egyéves szerződést írt alá Németh Antal a DAC-cal további egy éves hosszabbítási opcióval. A hírről a DAC számolt be hivatalos oldalán.

 

„Hatalmas megtiszteltetés és egyben nagy kihívás számomra a felkérés. A DAC csapata az elmúlt években folyamatosan, néha nagyobb, néha apróbb léptekkel haladt előre. Kollégáimmal minden erőfeszítésünkkel, tudásunkkal és szakmai-emberi alázatunkkal azon fogunk dolgozni, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, és a klub felfelé ívelő pályája töretlen legyen. Amikor elképzelem a játékunkat, egy harcos, lendületes, tudatosan játszó csapatot látok magam előtt. Nagyon bízom benne, hogy a járvány elmúltával a játékosok, stábtagok, a vezetőség és a szurkolók együtt tudnak majd örülni a DAC sikereinek”

 

jelentette ki a DAC élvonalbeli történelmének 27. vezetőedzője.

 

„Amióta Antal átvette a csapat irányítását, sokszor beszélgettünk arról, mire van szüksége a klubnak a DNS és a filozófiája tekintetében. Azt éreztük ezen beszélgetések során, hogy Antal a megfelelő edző, aki számára mindig a klub érdeke szerepel az első helyen és aki ezzel összhangban irányítja majd napi szinten a csapatot, a játékosokat és a többi stábtagot is. Már nagyon várom a vele való együttműködés folytatását. Úgy gondoljuk, hogy egy profikkal teli, erős csapattal nagyon jó szolgálatot tehetünk a klubnak és a szurkolóknak a következő szezonban”

 

 hirdetes_810x300  

mondta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

 

Németh Antal mellett Martin Raška kapusedző és Gábriš Csaba erőnléti edző is folytatja a munkát a DAC-ban. A klub még a segédedző pozíciójára keresi az erősítést. A klub új videóelemzője a 23 éves angol Tristan Thomas lett, aki a múltban a Bayern München akadémiáján, továbbá Angliában és Svédországban is dolgozott. A legutóbbi idényt a Slavia Prága és a České Budějovice vezetőedzőjének tanácsadója volt.

 

dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.