Nyitókép: körkép.sk

 

Az angolok azért küzdenek ma este a csehek ellen, hogy csoportelsőként odahaza a Wembleyben léphessenek pályára – ehhez nyerniük kell –, s fogadhassák az F-csoport második helyén végző csapatot. Ami adott esetben akár a magyar válogatott is lehet – francia és magyar győzelem esetén – írja a nemzetisport.hu.

 

Ami a harmadik helyet illeti: ha valami csodálatos bravúrral sikerülne Marco Rossi válogatottjának legyőzni a németeket, ám a franciák nem nyernek Portugália ellen, úgy a magyar válogatott akár még Budapesten, Hollandia ellen is pályára léphet – legalábbis az UEFA honlapján található menetrend szerint.

 

Idehaza viszont elterjedt, hogy a nyolcaddöntőben rendező ország nem szerepelhet hazai pályán, ám ennek nyomát a torna hivatalos versenykiírásában nem találtuk, így e-mailben megkerestük az európai szövetséget, hogy mi az igazság. Rövid, ám egyértelmű választ kaptunk az UEFA sajtóosztályától: „Nincs ilyen szabály.”

 

fogalmaz a sportportál.

 hirdetes_810x300  

 

Valószínű egyébként, hogy korábban még lehetett ilyen elképzelése az UEFA-nak, ám miután Dublin kiesett a rendezők közül, s London vette át a helyét, kikerült a szabálykönyvből.

 

nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.