Nyitókép: fradi.hu

 

Hétfő délután a Ferencvárosi TC megtartotta a Zalgiris Vilnius elleni Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, amelyen Peter Stöger vezetőedző, valamint válogatott labdarúgó Sigér Dávid válaszolt az újságírók kérdéseire – írja a fradi.hu.

 

Nagyon fontos forduló jön. Az első körben nem játszottunk túl jól, de az eredmény miatt elégedettek lehettünk. A Prishtina ellen sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos a koszovóiak előtt is több esély adódott, mint azt szerettük volna. A legjobb tudásunkat kell nyújtani, fontos lesz, hogy emeljünk a játékunk színvonalán, és ha így lesz, továbbjutunk. Mi vagyunk a favoritok, miénk a jobb csapat. Fontos lesz a támadás és a védekezés közötti egyensúly megtalálása, és az is, hogy hogyan tudunk előnyt kovácsolni a rögzített helyzetekből.

 

A Fradi edzőjét arról is kérdezték, mennyiben tér el a Zalgiris játékstílusa a Prishtináétól.

 

Nehéz összehasonlítani őket. A Zalgiris tud négy és öt védővel is játszani, nekünk ezért mindkét verzióra fel kell készülnünk, ez például eltérő az előző párharctól. A litvánok talán kevésbé fizikálisak, mint a Prishtina volt, igaz, akkor is felhívtam a figyelmet arra, hogy a koszovói együttes sem volt rossz technikai téren. Nem lesz könnyű meccs, de hazai pályán ki kell jönnie a két együttes közötti különbségnek.

 

 hirdetes_810x300  

Sigér Dávid arról beszélt, szerinte mi lesz a legfontosabb a keddi összecsapáson.

 

Meg kell mutatnunk, hogy sikerült játékban előrébb lépnünk. Bár sok gólt lőttünk az első körben, mégis volt bennünk hiányérzet. Persze, ez annak is felróható, hogy ez volt ebben a szezonban az első tétmeccsünk. Nem tudtunk sok időt együtt készülni, és ezen a szinten nem is lesz sok idő a próbálkozásra. Kellően óvatosan leszünk, nem becsüljük le az ellenfelet, de bátran és kezdeményezően kell játszanunk, hiszen tudjuk, hogy már az első meccsen jó eredményt kell elérnünk. Mivel oda-visszavágós a párharc, ezért kiegyensúlyozottnak kell lenni, és a lehető legkevesebb esélyt szabad adni az ellenfélnek a gólszerzésre. Biztos vagyok benne, hogy tudunk gólokat lőni a Zalgirisnek, de a kulcs az lesz, mennyire leszünk szervezettek védekezésben, és abból hogy tudunk átmenni támadásba.

 

Peter Stögertől Botka Endre állapotáról is érdeklődtek.

 

Már velünk edzett az elmúlt napokban, jobb állapotban van, mint egy hete. Persze még nem 100 százalékos, de tegnap kifejezetten jól teljesített

 

mondta Stöger, majd nyilatkozott arról is, hogy a Zalgiris kiejtése már az egyik európai kupa csoportkörét biztosítaná.

 

Nagy lehetőség a csoportkörbe jutás. Egy olyan nagy klubnak, mint amilyen a Ferencváros, ez kell legyen a célja. Nemcsak szakmailag, de gazdaságilag is lényeges a csoportkörbe jutás. És ehhez a pályán is jó döntéseket kell hozni.

 

A zöld-fehérek kedden 20 órától mérkőznek meg a Zalgirisszel a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A párharc győztesének még két kört kellene sikerrel vennie a csoportkörös szereplésért, míg a vesztes az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytathatja. A visszavágóra a jövő héten kerül sor, a találkozót az M4 Sport közvetíti.

 

AZ FTC KERETE A ZALGIRIS ELLEN
Kapusok: 
Dibusz Dénes, Bogdán Ádám, Varga Ádám, Mergl Szabolcs, Őri Levente
Védők: Henry Wingo, Eldar Civic, Miha Blazic, Samy Mmaee, Csontos Dominik, Iyinbor Patrick, Nagy Olivér
Középpályások: Somália, Ihor Haratin, Kristoffer Zachariassen, Sigér Dávid, Vécsei Bálint, Stjepan Loncar, Csonka András, Aissa Laidouni, Hajdú Roland
Támadók: Ryan Mmaee, Tokmac Nguen, Roko Baturina, Olekszandr Zubkov, Róbert Mak, Redzic Damir, Szánthó Regő, Franck Boli, Myrto Uzuni

 

fradi.hu, Körkép.sk, nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.