Nyitókép: dac1904.sk

 

Szerdán Németh Antal megtartotta Szerbiában a Partizan Belgrád elleni EKL-selejtező mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. A szűkszavú tájékoztatón a vezetőedző mellett Andrija Balić képviselte a DAC-ot.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a sárga-kékek kedden autóbusszal érkeztek meg Belgrádba, ahol szerdán utolsó hivatalos edzésüket is megtartották. Németh sajtótájékoztatóján méltatta a belgrádi csapat minőségét, játékát. Mint fogalmazott

 

„A Partizán Belgrádnak egy nagyon minőségi, nagyon jó csapata van, amelyet ismerünk, láttuk a felkészülési mérkőzéseiket. Úgy gondolom, hogy jól felkészültünk. A hazaiaknak kiváló játékosaik vannak, technikailag és taktikailag is felkészültek. Elemeztük őket, többször is láttuk őket, tehát tudjuk, hogy mi vár ránk.”

 

fogalmazott Németh, aki azt is kiemelte, hogy ettől függetlenül a DAC-nak is megvan a maga célja.

 hirdetes_810x300  

 

„Tovább akarunk jutni ebből a körből. Nagyon fiatal és tehetséges csapatunk van. Bízom benne, hogy ezen a két találkozón meg tudjuk mutatni ezt és tovább tudunk jutni a következő körbe”

 

mondta Németh.

 

Az öltözőn belüli hangulatról ezúttal Andrija Balić számolt be. A vezetőedzőhöz hasonlóan Balić is kiemelte az ellenfél minőségét.

 

„Nagyon erős csapatuk van, az egyes játékosok egyéni kvalitásával. Nekünk azonban egy sikeres, jó felkészülési időszak van a hátunk mögött. Öt mérkőzést játszottunk le, tehát úgy érzem, hogy jól felkészültünk. Győzni jöttünk, hogy továbbjussunk, remélem, hogy sikerülni is fog. Az igazság mindig a pályán derül ki.”

 

nyilatkozta Balić.

 

A Partizán Belgrád-DAC találkozó csütörtök este 21 órakor kezdődik, a mérkőzést a szlovák közszolgálati televízió (RTVS) kettes csatornája közvetíti élőben a 19 órakor kezdődő Spartak Trnava-Sepsi OSK EKL-mérkőzés után.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!