Nyitókép forrása: a KFC Komárno facebook-oldala

 

Szombaton 17 órakor Máriatölgyes (Dubnica nad Váhom) kezdi meg a 2021/2022-es idényt a Komáromi FC. A lilák immár zsinórban ötödik éve játszhatnak a szlovák országos másodosztályban. Az előző idényt a 8. helyen záró komáromiak új edzővel és az eddigieknél szélesebb kerettel vágnak neki a bajnokságnak.

 

A csallóközi alakulat nem titkolt célja a jó rajt, és tavasszal egy a nyolcadiknál jobb helyezés a tabellán. Ennek érdekében egy hatmérkőzéses felkészüléssel a hátuk mögött, valamint több új játékossal a keretben kezdenék meg a küzdelmeket.

 

Radványi Miklós érkezése némileg meglepte a komáromi szurkolókat, akik teljesen elégedettek voltak Németh Szilárd tavaszi teljesítményével, azonban a Komáromhoz kötődő edzőnek csak nyárig szólt a szerződése.

 

 hirdetes_810x300  
forrás: KFC Komárno

 

Radványival idáig hatból öt felkészülési mérkőzését megnyerte a komáromi alakulat. Mint a klub honlapján fogalmazott, elsősorban az új játékosok beépítésére fektették a legnagyobb hangsúlyt a négyhetes felkészülés alatt.

 

Szeretném, hogy a játékosok tudják, mihez kezdjenek ha nálunk a labda és mit ha az ellenfeleknél. Négy hét nem sok idő, folyamatosan dolgozunk, bízok benne, hogy a felkészülés megmutatta, hol vagyunk erősek és hol van még mit javulnunk.

 

fogalmazott a szakvezető, aki azt is elárulta, hogy bár legtöbbször a 4-3-3-as felállást preferálja, a meccs előtti rendszer a játéktól függ, márpedig ő támadófocit szeretne látni Komáromban.

 

Körkép.sk

 

Az előző idény vége óta komoly változásokon ment át a KFC kerete. Érkeztek a csapathoz komoly élvonalbeli és külföldi, sőt válogatott tapasztalattal rendelkező labdarúgók. Ezen kívül lehetőséget kap a bizonyításra néhány fiatalabb, saját nevelésű játékos is.

 

Minden játékos új színfoltot hoz, gyors szélsők és kreatív játékosok jöttek. A négy hét rövid idő, de már látni, hogy értik, mit szeretnénk játszani. Bízok benne, hogy mindannyian a csapat erősségei lesznek, középen Németh és Varga, Györgyi pedig a széleken jelenthet erősítést. Ha valaki nem is kerül be a kezdőbe, bízok abban, hogy a padról új lendületet visz majd játékba.

 

fogalmazott a játékoskerettel kapcsolatban Radványi Miklós.

 

Körkép.sk

 

Érkeztek (név, honnan):
Patrik Rumanský (Poprád)
Michal Horodník (Szakolca)
Varga Péter (Puhó)
Györgyi Arthur (Nyíregyháza Spartacus FC – HUN)
Samuel Orság (Tőketerebes)
Šimon Šmehyl (Prostějov – CZE)
Michal Petráš (AS Trencsén)
Ganbayar Ganbold (kölcsönjátékra, Puskás Akadémia FC – HUN)
Németh Tamás (Kazincbarcikai SC – HUN)
František Chmiel (Baník Ostrava – CZE)

 

Távoztak (név, hova):
Doktorík Dávid (Marcelháza)
Mihajilo Popović (Szered)
Marek Pittner (Nádasfő)
Faragó Tamás (Ménfőcsanak – HUN)
Tomáš Machara (AS Trencsén kölcsönből vissza)
Jakub Krela (Bártfa)
Adam Palacka (Érsekújvár)
Lukáš Leckéši (Léva)

 

Mérkőzésinformációk

 

forrás: kfckomarno.sk, grafika: körkép.sk

 

Azok, akik nem tudnak személyesen kilátogatni a mai mérkőzésre, otthonuk kényelméből is követhetik a találkozót az interneten:

 

 

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.