Nyitókép: SITA/AP

 

Kedden 200 méter gyorson lett olimpiai aranyérmes Tom Dean brit úszó. A 21 éves Dean országos csúcsot úszva (1:44.22) csupán négy századdal előzte meg honfitársát, Duncan Scottot.

 

 „Szeretnék az otthoniaknak köszönetet mondani. Nincsenek szavaim, ez elképesztő“

 

– mondta a BBC-nek Dean, aki immáron a negyedik aranyérmet szerezte meg a tokiói olimpián az Egyesült Királyságnak.

 hirdetes_400x285  

 

Nem tudott edzeni

 

Az olimpiai játékokra való felkészülés rendkívül igényes volt Dean számára, ugyanis tavaly kétszer is elkapta a koronavírust, és egy ideig még a lépcsőn sem tudott felmenni úgy, hogy ne fulladt vagy köhögött volna.

 

 „Módosítanunk kellett a felkészülésemet úgy, hogy megakadályozzuk a szív- és tüdőkárosodásomat“

 

– magyarázta Dean, aki társával Scott-tal együtt gondoskodott arról, hogy az 1908-as londoni olimpia óta először két brit úszó állhatott fel a dobogóra.

 

A nehézkes felkészülés ellenére Dean az idei tabella második leggyorsabb úszójaként érkezett Tokióba.

 

„Amikor a szobámban ültem karanténban úgy tűnt, hogy az olimpiai arany több millió kilométernyi távolságban van tőlem. A zászló magasba emelkedésével és a himnusz felcsendülésével teljesült az álmom“

 

– tette hozzá.

 

SITA/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!