Nyitókép: fradi.hu

 

Kedd este 2:0-ás előnyből vág neki a Slavia Praha elleni visszavágónak a Fradi, ahol a tét a Bajnokok Ligája rájátszása. A zöld-fehérek a hagyományoknak megfelelően egy nappal a mérkőzés előtt megtartották szokásos sajtótájékoztatójukat. Peter Stöger vezetőedző mellett ezúttal Eldar Civic állt a sajtó rendelkezésére.

 

Nehéz meccs lesz a holnapi egy jó ellenféllel szemben. Jó eredményt értünk el az első mérkőzésen, egy kicsit meg is leptük őket. Felkészültünk, hogy jó munkát végezzünk a visszavágón, így bejuthatunk a következő körbe. Sok dolgunk volt az elmúlt napokban, remek munkát végeztünk az első találkozón, de az ellenféltől azt láttuk, amire számítottunk, hiszen 2021-ben csak egy meccset veszítettek el. Erős csapattal állunk szemben, felkészültünk a harcra. Hiszünk a saját minőségünkben, ez része a játéknak, erre próbálunk építeni. Amin javítanunk kell, az talán az, hogy „tisztábbak”, pontosabbak legyenek a passzaink. Ebben a stadionban 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak, a legmagasabb szinten kell teljesítenünk, remélem, ezt fogom látni.

 

nyilatkozta Stöger, aki újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy Franck Boli tagja lesz a meccskeretnek.

 

A zöld-fehérek védője, Eldar Civic is kiemelte, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számítanak.

 hirdetes_810x300  

 

Tudjuk, hogy nehéz meccs vár ránk, azért jöttünk ide, hogy futballozzunk. Szeretnénk nyerni, és továbbjutni a következő körbe. Nyolc évet játszottam a Sparta Praha csapatában, a Slavia mindig a riválisunknak számított. A Slavia sok jó játékossal erősített. Általában sokat nyom az első félidőben, beszéltünk erről, hogy a vonal mögött kell tartanunk őket, és kontratámadásokkal kell próbálkoznunk. Nagyszerű élmény volt itt játszani, itt lettem igazán felnőtt, remek emlékeim vannak innen. A Slavia mindig jó csapat volt minőségi játékosokkal, valamint az edző is nagyszerű. Izgatottak vagyunk, nehéz feladat lesz, de hozzá vagyok szokva az ilyen küzdelmekhez.

 

fogalmazott Civic.

 

A Slavia Praha – Ferencváros visszavágó kedd este 19 órakor kezdődik. A találkozót az M4 Sport közvetíti.

 

Körkép.sk, fradi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.