Nyitókép: Tokió, 2021. augusztus 22. Krajnyák Zsuzsanna paralimpiai ezüstérmes kerekesszékes vívó fényképet készít a magyar csapat tagjairól az olimpiai faluban két nappal a tokiói paralimpiai játékok kezdete előtt, 2021. augusztus 22-én. MTI/Koszticsák Szilárd

 

Legalább tizenöt érmet, köztük három–öt aranyat vár a Tokióban versenyző csapattól Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke – adta hírül a nemzetisport.hu.

 

A felkészülésről, a várakozásokról, a Covid-helyzet okozta nehézségekről nyilatkozva még az elutazás előtt az mondta az MTI-nek, hogy nemzetközi összevetésben közepes méretű, de erős a magyar csapat, amellyel szemben viszonylag nagyok az elvárások a helyezések és az érmek tekintetében.

 

„Harminchét sportolónk és Nagy Gergely személyében egy guide-unk van, aki szintén sportolói státusban van, tehát összesen harmincnyolcan szerepelnek Tokióban – utalt arra, hogy Ocelka Róbert látássérült kerékpárost Nagy Gergely segíti a versenyében. – Őszinte leszek, azt gondoltam, hogy ennél egy picit többet el tudunk érni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy bár sok minden történt az elmúlt időszakban, ő nem akar mindent a járványra, a vírusra, a versenynélküliségre fogni.

 

 hirdetes_810x300  

„Büszke vagyok erre, jól is állunk, nincsen baj, ám azt hittem, hogy talán ennél egy picit többen leszünk. De majd pótoljuk az eredményességgel”

 

– ígérte.

 

A magyarok tíz sportágban – asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerekesszékes vívásban, kerékpárban, sportlövészetben, triatlonban és úszásban – lesznek érdekeltek.

 

„azt gondolom, hogy nekünk meg kell ragadni a csapat szintjén azon a magasságon, ahol Rióban voltunk legalább, vagy azon túl kell lépni” – hangoztatta, majd számszerűsítve kijelentette: „tizenöt plusz éremmel, tehát tizenöt vagy afölötti éremszámmal és három–öt arannyal” lenne elégedett Szabó László.

 

A győzelemre, kiemelkedő eredmény elérésére leginkább esélyesek között Kiss Péter Pált (kajak), Illés Fannit (úszás), Szvitacs Alexát (asztalitenisz) és Ekler Lucát (atlétika) említette, továbbá a vívókat csapatban és Osváth Richárdot, Krajnyák Zsuzsannát, Hajmási Évát és Veres Amarillát egyéniben is.

 

nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.