Nyitókép: fradi.hu

 

Peter Stöger, a Fradi vezetőedzője egy harcos Ferencvárost szeretne látni ma a Groupama Arénában a Young Boys elleni BL-selejtező visszavágóján. Mint ismert, idegenben 3:2-re kikaptak a zöld-fehérek.

 

Az FTC férfi labdarúgócsapata 2021. augusztus 24-én, kedden 21.00-tól a svájci Young Boys együttesét fogadja a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának második meccsén. Az első mérkőzést Bernben 3-2-re az YB nyerte meg. A visszavágót megelőzően, hétfőn az FTC részéről Peter Stöger vezetőedző válaszolt az újságíróknak. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy veszélyt jelenthet-e a Ferencvárosra a várthatóan telt házas stadion hangulata.

 

Szerintem nem, inkább pluszt jelenthet az, hogy telt ház előtt játszhatunk. Ez abszolút hozzátartozik a sporthoz. Az előző mérkőzéseken kapott szurkolás is nagyon sok pluszt jelentett, olyan előny lehet ez számunkra, mint Bernben a hazai csapatnak a műfű.

 

Mint ismert, a budapesti csapat a múlt hétvégén halasztás miatt nem lépett pályára az NB I-ben. Mire használták fel az így felszabadult időt? – kérdezték.

 hirdetes_400x285  

 

Az elmúlt hetek intenzitása miatt halasztottuk el azt a meccset, hiszen a BL-szereplésünk a magyar labdarúgás szempontjából is fontos. Ha az EL-csoportkörben folytathatnánk, az jó eredmény lenne, viszont ha a BL-főtáblán, az tökéletes. A rendelkezésre álló időt fel tudtuk használni elemzésre és regenerációra, mindkettőre szükségünk volt. Az ellenfeleink is halaszottak, ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos ez a periódus a nemzetközi futballban

 

felelte Stöger.

 

A Young Boys Bernben távoli lövésből szerzett gólokat, ezért megkérdezték Stögert, hogy mennyire készülnek most ezekre.

 

Átbeszéltük az első meccs tapasztalatait, remélem, hogy tanultunk a berni mérkőzésen elkövetett hibákból. Ha nem marad ki a tizenegyes és 2-1-re vezetünk, biztosan más lett volna a kinti mérkőzés, mondhatjuk, hogy elszalasztottunk egy lehetőséget, de profiként át kell lendülnünk ezen a helyzeten. Kedden adott egy második esély, Franck Boli második gólja visszahozta a csapatot, telt ház előtt pedig megvan a sanszunk a továbbjutásra.

 

Stöger a folytatásban kérdésre reagálva elmondta, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, természetesen készen állnak fizikailag is a hosszabbításra, ha pedig büntetőrúgásokra kerülne sor, igyekszik a megfelelő embereket kijelölni. Hozzátette: a csapat még a hétfő esti tréningen is gyakorolja a büntetőrúgásokat, igaz, ez teljesen más szituáció, mint egy telt házas stadionban, nyomás alatt odaállni a labda mögé. A várható taktikáról értelemszerűen nem szeretett volna bővebben beszélni.

 

A szurkolók harcos meccset akarnak látni, mi pedig szeretnénk ezt megadni nekik. Nagyon sok játékosunk van, akik különböző játékszisztémákban, rendszerekben is bevethetőek, ezért én mindenképpen egy olyan csapatot szeretnék látni a pályán, amelynek tagjai készen állnak küzdeni egy olyan történelmi klubért, mint a Ferencváros, illetve azért, hogy ismét bejussanak a BL-csoportkörbe. Egy nagyon erős ellenféllel fogunk szembenézni, jelenleg a Young Boys vezet egy góllal, ettől függetlenül mi harcolni fogunk!

 

Ha sikerülne bejutnia a Ferencvárossal a BL csoportkörébe, az a karrierje szempontjából a legnagyobb eredmény volna? – kérdezték Peter Stögertől.

 

Ha innen nézzük, nem sok osztrák edzőről mondható el, hogy BL-csoportkörben szerepelt a csapatával. Ebből a szempontból talán ez lenne karrierem legnagyobb sikere, de minden hasonló teljesítményt sikernek könyvelek el, az 1. FC Kölnt feljuttatni az élvonalba például ugyanúgy kihívás és siker volt korábban, mint adott esetben a Ferencvárossal bejutni a BL-be. Jól tudom ugyanakkor, hogy a mi kvalifikációnk jót tenne a Ferencvárosnak és az egész magyar futballnak is.

 

Az eltiltás miatt biztosan hiányzó Ihor Haratinról és Franck Boliról is beszélt az osztrák szakember.

 

Szerencsére nagyon sokféle felállással tudok dolgozni, hiszen elegendő jó minőségű játékosom van a keretben, Ihor posztjára két helyettes is van a fejemben. Ami Franck Bolit illeti, körülbelül két és fél héttel ezelőtt volt a hozzáállásával némi probléma, így akkor jobbnak láttam őt kitenni a keretből. Ettől függetlenül elmondtam neki, hogy visszaszerezheti a helyét, ha teszi a dolgát és keményen dolgozik az edzéseken. Azóta maximálisan teljesített a tréningeken, a meccseken pedig fontos gólokat szerzett, reméljük, kedden ismét eredményes lesz.

 

A Fradi-Young Boys találkozó kedden 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztese az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében szerepelhet ősszel. Az FTC siker esetén az első magyar csapat lenne, amely két egymást követő idényben is a BL főtáblájára jutna.

 

fradi.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!