Nyitókép: dac1904.sk

 

Májusban műtötték, miután megsérült egy válogatottbeli meccsen, azóta keményen dolgozik a visszatérésért. Kalmár Zsoltot, a DAC és a magyar válogatott középpályását a Nemzeti Sport kérdezte.

 

Kalmár az interjúban elmondta, hogy a sántítás már a múlté, felépülése pedig nagyon jól halad, mindennapjai most már kemény edzésekkel telnek.

 

Hetente kétszer vagy háromszor járok a Mol Akadémiára, de a legtöbb időt Győrben töltöm, ahol Radó Krisztina gyógytornász és Gál Bence erőnléti edző felügyelete mellett végzem a gyakorlatokat. Két és fél hónapig elsősorban az izomzatot kellett felépítenem, majd az erőn dolgoztunk. Az utóbbi két hétben már rátértünk az erőnléti edzésekre is. Természetesen Győrből is rendszeresen konzultálok a dunaszerdahelyi stábbal.

 

mondta Kalmár, akinek szerencsére már nincsenek fájdalmai sem.

 hirdetes_810x300  

 

Nagyon jó jel, hogy nem duzzadt meg a térdem. Két hete már súlyokat is használok a gyakorlatoknál, és erre is nagyon jól reagált a lábam. Fokozatosan növeljük a terhelést, bízom benne, hogy továbbra sem lesz semmi gond. A következő hetekben elkezdhetem a kocogást is. Nagyon jó úton járok a teljes felépülés felé, ettől jó a kedvem, nagyon motivált vagyok. Már látom a fényt az alagút végén.

 

Kalmárt a Nemzeti Sport a DAC enyhén szólva sem szívderítő teljesítményéről is kérdezte. A játékos kiállt társai mellett, mint fogalmazott, a nyáron meghatározó emberek távoztak, és a sérülések miatt is kulcsemberek estek ki a csapatból.

 

Türelmesnek kell lennünk, nagyon fiatal játékosok alkotják a keretet. Bízom benne, hogy pénteken megnyerjük a Pohronie elleni összecsapást, és a válogatott szünetben lesz ideje továbbfejlődni a csapatnak.

 

fogalmazott Kalmár, majd türelmet kért a sárga-kék szurkolóktól.

 

Nagyon jól ismerem a dunaszerdahelyi szurkolókat, ők a legjobbak a Fortuna Ligában. A múltban sok fantasztikus sikert átéltünk, most más a helyzet, nincs a legjobb passzban a csapat, ezért türelmet és támogatást kérek tőlük. Bízom benne, hogy minél hamarabb kijövünk a gödörből, az biztos, hogy képesek vagyunk rá.

 

A játékost megkérdezték a válogatott vb-selejtező esélyeiről és Szoboszlai Dominik visszatéréséről is. A teljes interjú ITT olvasható.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!