Nyitókép: dac1904.sk

 

Mondhatni sima győzelmet aratott a DAC a Pohronie ellen Garamszentkereszten, így eddigi két döntetlene és két veresége mellett most már két győzelmet is magáénak tudhat a sárga-kék csapat.

 

Ezúttal a csapattal tartott mintegy 50 dunaszerdahelyi szurkoló is hogy a helyszínen buzdítsák csapatukat. Az első félidőben Schäfer és Dimun, a másodikban pedig Sharani vette be a Pohronie kapuját.

 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 44% : 56%
Lövések: kapura: 6:9, mellé: 3:5
Szabadrúgás: 17:18
Szöglet: 2:4
Les: 1:1

 hirdetes_400x285  

 

A pénteki győzelemnek köszönhetően immáron 8 pontja van a DAC-nak, ami még mindig nem sok, de egy esetleges vereség valószínűleg jócskán padlóra küldte volna az amúgy is hullámzóan teljesítő csapatot. A válogatott miatti szünet után, szeptember 12-én a címvédő Slovan látogat a Mol Arénába, így Németh Antalnak két hete van arra, hogy összerántsa a játékosokat, és elfeledtesse a szurkolókkal a cseppet sem nézőbarát szezonkezdetet.

 

A találkozó után Németh Antal és Geri Gergely is értékelte mérkőzést.

 

Németh Antal (DAC): „Ahogy azt a mérkőzés előtt is mondtam, számítottunk rá, hogy nehéz meccsünk lesz, és ez be is igazolódott. Számunkra ez egy nagyon fontos találkozó volt. Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk a három pontot. Ez nem volt egyszerű, mert egy rendkívül szervezett csapat ellen kellett játszanunk. Tudták, mit akarnak játszani, hogy támadjanak, hogy védekezzenek. Nagyon fontos győzelmet arattunk, és még egyszer mondom, nagyon örülök, hogy ez ma sikerült.”

 

Geri Gergely (Pohronie): „Eléggé nehéz az értékelés. Nagyon kegyetlen az eredmény a számunkra. Nem nyújtottuk azt, amit szerettünk volna, és ez leginkább az első félidőre érvényes. Hiányzott a mozgás, a dinamika és az agresszivitás. Két könnyű gólt kaptunk, amely megfogott bennünket. Az első félidőben szinte rá sem ismertem a csapatra. A másodikban már nem volt mit vesztenünk. Eléggé kockázatosan játszottunk, ilyenkor könnyen becsúszik a hiba. Megpróbáltuk fokozni a támadásainkat, az ellenfél pedig ekkor büntetett a harmadik góllal. Tudtuk, hogy a DAC jelenlegi pozíciója a tabellán nem tükrözi a csapat valódi erejét. Tanulnunk kell a vereségből, és a válogatott szünet alatt rendbe kell rakni a fejeket. Talán érkezik még hozzánk egy-két új játékos. Ezen a meccsen egyáltalán nem jött ki a lépés, de hosszú még az idény.”

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Fortuna liga

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!