Nyitókép: Glen Kamara és Ondrej Kundela nagy port kavaró tavaszi összetűzése a Rangers és a Slavia Praha összecsapásán, SITA/Andrew Milligan/PA via AP

 

A magyar szurkolók után cseh gyerekeket is rasszizmussal vádol a brit sajtó a csütörtöki Sparta Praha – Rangers Európa-liga mérkőzést követően.

 

Egy korábbi UEFA-döntés értelmében a Sparta egy mérkőzéses zártkapus büntetést kapott, azt azonban megengedte a szövetség, hogy 14 év alatti gyermekek ott legyenek a mérkőzésen. Most ezt a 11 ezer gyerekek vádolja rasszizmussal a brit sajtó, miután beszámolóik szerint az egész meccsen kifütyülték Glen Kamarát, a glasgow-iak játékosát. Pontosabban, Kamarát a brit újságírók szerint jóval többször fütyülték ki a gyerekek, mint a Rangers többi játékosát, majd mikor a 74. percben kiállították a finnt, akkor pfujolni kezdtek a drukkerek.

 

A Sparta Praha a brit sajtóban megjelentekre közleményben reagált:

 

 hirdetes_400x285  

Teljességgel hihetetlen, hogy egy ilyen mérkőzést követően az ártatlan gyermekek elleni támadásokkal, rasszizmus megalapozatlan vádjával kell szembenéznünk. Fiatal szurkolóinkat rengeteg sértés érte a közösségi médiában, ez elfogadhatatlan és nevetséges. Helytelenül írják le a rajongóink viselkedését, még a hatéves gyermekeket is rasszizmussal vádolják, akiknek fogalmuk sincsen a fogalomról, ez szemtelenség”

 

olvasható a prágai csapat hivatalos oldalán.

 

„A klub igazgatósága, a játékosok és edzők nevében szeretnénk köszönetet mondani a gyerekeknek, akik csodálatos és egyedi hangulatot teremtettek. Ez a mérkőzés bekerül a klubtörténelembe, de pozitív értelemben”

 

zárult a Sparta Praha közleménye.

 

Glen Kamara nem most először „kerül összetűzésbe” a csehekkel. Az előző idényben a szintén prágai Slavia ellen provokálta Ondrej Kudelát, aki aztán állítólag rasszista jelzőkkel illette őt. A lefújás után aztán Kamara megtámadta Kudelát az öltözőfolyosón. A finnt három mérkőzésre, Kudelát azonban 10 meccsre tiltotta el az UEFA, ami miatt lemaradt az Európa-bajnokságról is.

 

Körkép.sk, nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.