Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Továbbra is kitart a Komáromi FC nyerő szériája. Múlt héten kiejtette a kupából a DAC-ot, majd otthon tartott egy pontot a bajnokságban Kassa ellen a lila gárda, ma pedig idegenben verte meg Somorja csapatát. A DAC után így annak farmcsapatát is le tudta győzni a Radványi-legénység.

 

A kiegyenlített, durvaságtól sem mentes mérkőzésen a vendégek szerezték meg a vezetést, miután Juraj Pančík szerencsétlenül saját kapujába fejelte a komáromiak által beívelt labdát. Ezt követően is mindkét csapat igyekezett bevenni az ellenfél hálóját, néhány ígéretes helyzetet is kialakítva, ám az egyenlítő gól csak a 44. percben érkezett. Patrik Šurnovský ütemet tévesztve csúszott be a komáromi tizenhatoson belül, ami rögtön büntetőt vont maga után, melyet Nagy Péter magabiztosan értékesített. 1:1.

 

A második játékrészben egy a győzelemre méginkább éhes komáromi csapat lépett pályára, igyekezetük pedig nem volt hiábavaló – Domonkos szabadrúgását végül Tóth Gábor fejelte közelről a hálóba. 1:2.

 

 hirdetes_400x285  

A találkozó további részében jónéhány sárgalap került még kiosztásra, miután egyik csapat sem kímélte a másikat. A somorjaiaknak már nem sikerült szépíteniük így ezúttal Komárom lett a csallóközi rangadó győztese és vihette haza a három pontot.

 

FC ŠTK Šamorín – Komáromi FC
1:2

Pančík (öngól), Nagy P. (11 m) ill. Tóth G.

 

Az immáron 23 pontos komáromiak legközelebb október 9-én, szombaton 15:00-kor lépnek pályára a Pintyőkeligetben, mikor is a tabella végén kullogó Puhó csapatát fogadják.

 

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.