Nyitókép: SITA

 

A DAC gyenge teljesítménye, az edzőváltás, valamint a klubon belüli koncepció- és jövőképhiány a szlovák média figyelmét is felkeltette.

 

Nemcsak a Körképen foglalkozunk folyamatosan a sárga-kékek körüli helyzettel, elemezve az aktuális történéseket.

 

Király Zsolt: Ez így nem mehet tovább! Mitől beteg a DAC és mi hozhatná a gyógyulást?

 hirdetes_400x285  

 

Kiemelve, hogy a legfőbb probléma a csapat körül nem az aktuális edző, hanem egybehangzó vélemények szerint a sportigazgató, a futballhoz nem értő Jan Van Daele, aki a klubtulajdonos veje.

 

Az aktuality.sk sportrovata szombaton interjút közölt a klub tulajdonosával, Világi Oszkárral is.

 

Világi az edzőváltásról és a DAC jövőjéről: Ebből elég volt, fel kell ébrednünk!

 

Majd röviddel azután egy másik cikkben a csapat elbocsájtott vezetőedzőjét, Németh Antalt is megszólaltatták, aki szintén elmondta a véleményét az aktuális történésekről. Mint arról a Körképen beszámoltunk, a héten a közönségkedvenc, szintén korábbi DAC edző, Radványi Miklós is kritizálta a klubvezetést.

 

Radványi: A DAC vezetéséből hiányzik a türelem, kidobni valakit a legkönnyebb

 

Németh Antal az aktualitynek elmondta, hogy sajnálja, ami történt, hiszen egyetlen edző sem szeret úgy távozni a csapattól, hogy nem sikerül elérni a kitűzött célt.

 

„Nem könnyű most, ugyanakkor az emberről ilyen esetekben a nyomás is lekerül. Most nyugodtabb időszak vár rám“

 

– nyilatkozta.

 

A DAC frissen elbocsátott vezetőedzője a klubon belüli helyzetről is elmondta a véleményét:

 

 „Nem volt egyszerű. Nagyon összetett a helyzet a klubnál, de mindig kerestük a kiutat a problémákból. Tudatosítom, hogy teljesítményünk hullámzó volt. Előfordult, hogy pazarul játszottunk, mint például Zsolnál (2:0), vagy otthon a Nagymihállyal (1:0), Ugyanakkor csődöt mondtunk Poprádon a Liptószentmiklóssal (0:1) és otthon a Szereddel (1:3). Bántott, mert szerettem volna, ha a tőlünk telhető legjobban játszunk. Nem a maximumot nyújtottuk. Igyekeztünk a feladatunkra koncentrálni, kerestük a megoldást, ami mentálisan nagyon igényes volt“

 

– mondta.

 

 

A kérdésre, hogy szerinte miért nem sikerült stabilizálnia a csapat teljesítményét, így válagószolt:

 

„Nem tudom pontosan megmagyarázni. A valóság az, hogy június óta sok minden változott a klubon belül és az öltözőben is. Azt gondolom, hogy ez az alapvető oka annak, hogy nem tudtuk stabilizálni a teljesítményünket. Biztosan én is követtem el hibákat, hiszen senki sem tévedhetetlen. A helyzet viszont nagyon igényes volt, és az óriási elszántság ellenére sem tudtunk megbirkózni vele úgy, ahogyan szerettük volna.“

 

A klub ugyanis nyáron, a szezon kezdetén eladta a legfőbb játékosait, akik az additi számokat hozták, mint például Eric Ramirez (Dynamo Kyjev), Marek Divkovič (Bröndby) vagy Abdulrahman Taiwo (SönderjyskE). A fő erősítéseknek beharangozott Didier Lamkel Zé, Hahn János, vagy Nikola Krstovič pedig csak a szezon közepén estek be.

 

„Óriási volt a fluktuáció. Jó játékosok érkeztek, de csak szeptemberben. Mindegyikük minőségi futballista, de időre van szükségük, hogy megszokják a csapatot, a játékstílust, az új országot. Nem volt egyszerű egyikünk számára sem. Brunetti például az előző szezonban érkezett, de csak most kezdett játszani. Az új igazolások ilyen luxust nem kaptak. Ehhez jöttek a sérülések, elég, ha csak Kružliakot, Baličot, Brunettit, Njiet említjük. Egyszerűen nem voltunk képesek stabilizálni a keretet és ezzel a teljesítményt sem,“

 

– magyarázta.

 

Németh Antal kitért a kérdés elől, hogy a szintén elbocsátott elődei munkáját értékelje. Önmagával kapcsolatban azonban elmondta, hogy nem hiszi, hogy ő lett volna a fő oka annak, hogy nem jöttek a kívánt eredmények.

 

„Mindenki csinál hibát. Nem teljesítettük a klub ambícióit, amit el kell fogadnom, Néha pechünk is volt“

 

– zárta Németh, hozzátéve, hogy az eredmények nem érkeztek, ami az ő sara volt.

 

A teljes cikk, melyben a csapattársak közti verekedésről és saját jövőjéről is nyilatkozik, ITT olvasható.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.