Nyitókép: fradi.hu
Az FTC idei utolsó nemzetközi kupamérkőzését játssza csütörtök este 21 órai kezdéssel a Groupama Arénában. A Leverkusen elleni UEL-csoportmeccs előtt a Fradi vezetőedzője mellett Miha Blazic válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Az UEFA Európa Liga G-csoportjának 6. fordulójában a német Bayer Leverkusen lesz a zöld-fehérek vendége, amely már biztosan a négyes élén végez. A találkozó előtti napon tartott sajtótájékoztatón Peter Stöger vezetőedző és a szlovén válogatott védő, Miha Blazic beszélt a várakozásairól.

 

Egyik klubnak sem lesz már tétje a csütörtöki összecsapásnak, éppen ezért vezetőedzőnket először arról kérdezték, hogyan tudja majd motiválni csapatát.

 

Semmiképpen sem kell külön motiválni a játékosokat, mindenki tudja, mennyire fontos meccs következik. Nagyon erős csoportba kerültünk, ez lesz az utolsó esélyünk pontot szerezni. Nem tudni, hogy milyen felállásában szerepel majd a Leverkusen, de jól ismerem őket, hasonló stílusra számítok tőlük, mint a németországi találkozónkon. A Bayernek a B-csapata is rendkívül erős lehet. Komolyan kell venni őket

 

 hirdetes_810x300  

mondta Peter Stöger, aki sok éven át dolgozott Németországban, éppen ezért akkori karrierje is előkerült a sajtótájékoztatón.

 

Kölnben én számítok az egyhuzamban leghosszabb ideig dolgozó vezetőedzőnek, amelyre büszke vagyok. Ebben az időszakban a Bayer elleni meccsek kisebb derbinek számítottak. Mindig is erős keretük volt. Rendre a bajnokesélyesek között emlegetik őket szezonról szezonra.

 

Stöger után Miha Blazic állt az újságírók rendelkezésére, aki elmondta, hogyan lehet esélye a Fradinak a Bundesliga jelenlegi harmadik helyezettje ellen.

 

Egyértelműen a top csapatok közé helyezem a Leverkusent, úgy gondolom, hogy Bajnokok Ligája szintű kerete van. Akkor lehet esélyünk ellenük, ha védekezésben csapatként tudunk dolgozni. Egyénileg pedig minél több párharcot kell megnyernünk

 

mondta Miha Blazic.

 

fradi.hu

Megosztás:
Címkék: Fradi FTC uel

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!