Nyitókép: uefa.com

 

Két nagyon kellemetlen hibát követett el az UEFA a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői sorsolásán, ennek következményeként 15 órától újrasorsolják a párosításokat – számolt be a nemzetisport.hu.

 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolásán Giorgio Marchetti főtitkárhelyettes mellett Andrej Arsavin korábbi orosz válogatott labdarúgó és Michael Heselschwerdt, az UEFA versenyigazgatója vett részt. A csoportmásodikokat Marchetti húzta ki, a csoportelsőket pedig melléjük Arsavin, ám a csapatok nevét tartalmazó golyókat Heselschwerdt pakolgatta az egyik kehelyből a másikba.

 

A hiba itt történt!

Az UEFA indoklása szerint a sorsolásnál használt számítógépes szoftver meghibásodott, ezért Heselschwerdt például a Manchester United nevét tartalmazó golyót is bedobta a „küblibe”, amikor a Villarreal kapott ellenfelet, de ezt nem lett volna szabad, hiszen a két együttes azonos csoportban szerepelt, így a nyolcaddöntőben nem kerülhetett volna össze egymással – Arsavin „természetesen” ki is húzta az MU-t, így derült fény a bakira.

 

Aztán jött az újabb baklövés: a harmadik párosítás kihúzásánál az Atlético Madrid lehetséges ellenfelei közé a Manchester United helyett a Liverpool került be, ami szintén nem lett volna lehetséges, mivel a Pool egy csoportban szerepelt a spanyol klubbal – az MU-t pedig nem lett volna szabad kihagyni a sorsolás ezen szakaszából. A „matracosok” végül a Bayern Münchent kapták, ami valós forgatókönyv lehetett volna, de így már árnyék vetült a sorsolás hitelességére.

 hirdetes_400x285  

 

Az Atlético nem is hagyta szó nélkül a történteket, a Twitter-oldalán jelezte, az UEFA-hoz fordul magyarázatért a történtek kapcsán. Nem sokkal később az európai szövetség jelezte, 15 órától újrasorsolja a nyolcaddöntőt.

 

A NYOLCADDÖNTŐ SORSOLÁSA, AMELY SEMMISNEK TEKINTHETŐ
Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol)
Villarreal (spanyol)–Manchester City (angol)
Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
FC Salzburg (osztrák)–Liverpool FC (angol)
Internazionale (olasz)–Ajax (holland)
Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz)
Chelsea (angol)–Lille OSC (francia)
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol)

 

nemzetisport.hu

Megosztás:
Címkék: Bajnokok Ligája

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!