Nyitókép: dac1904.sk

 

Schäfer András két év után elhagyja a DAC-ot, és az Union Berlinhez szerződik. Klubunk megegyezett a német Bundesliga tabellájának az ötödik helyén álló gárdával a 15-szörös magyar válogatott játékos leigazolását illetően – olvasható a DAC pénteki közleményében.

 

Schäfer 2020 januárjában érkezett a Csallóközbe, és 61 tétmérkőzésen viselte a sárga-kék mezt. Ezeken 4 gól és 7 gólpassz fűződik a nevéhez. A DAC játékosaként került be először a nemzeti tizenegybe. Tavaly nyáron az Európa-bajnokságon képviselte klubunkat, ahol a remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, és a Németország elleni összecsapáson gólt is szerzett. Az év végén megnyerte hazájában az Év Játékosa díját, és övé lett a magyar Aranylabda is. A DAC szurkolói is Schäfert választották az ősz legjobbjának.

 

 hirdetes_810x300  

Az orvosi tesztek sikeres abszolválása után András aláírta szerződését az Union Berlin együttesével.

 

„Egy csodálatos időszak áll András mögött, amely alatt az egész európai futballkedvelő közösség megismerhette a nevét. A klub nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk, amiért egy újabb olyan játékos fejlődéséhez járulhattunk hozzá, aki bekerült a világ legszínvonalasabb bajnokságainak egyikébe. Meggyőződésünk, hogy a német Bundesligában is megállja a helyét. Ahogy azt az ő esete is alátámasztja, a fiatal tehetségek bízhatnak a sportprojektünkben, és a megfelelő időben feljebb léphetnek, amennyiben az ajánlat tükrözi a játékos értékét. A futballistáknak fontos tisztában lenniük azzal, hogy mi nem állunk az álmuk beteljesítésének az útjába. Andrásnak köszönünk mindent, amit a klubunkért tett, az új állomáshelyén pedig sok sikert kívánunk”

 

 – jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

 

dac1904.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Schäfer András

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.