Nyitókép: mlsz.hu

 

Az MLSZ korábbi szövetségi edzője, Németh Antal lett az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője.

 

A 47 éves Németh Antal 2009-től az MLSZ Pest megyei koordinátoraként, majd a Pest megyei igazgatóság szakmai igazgatójaként tevékenykedett (ezzel párhuzamosan a Vasas utánpótlás szakmai igazgatójaként is dolgozott), 2015 és 2020 között pedig szövetségi edzőként vállalt szerepet több korosztályos válogatott mellett is. 2020-ben a szlovák élvonalban szereplő DAC másodedzője, majd később a csapat vezetőedzője lett. A felnőtt és az utánpótlásfutballban is tapasztalatot szerző szakember – a távozó Fehér Csabát váltva – az MLSZ utánpótlás-válogatottjainak szakmai vezetőjeként folytatja pályafutását – adta közre az mlsz.hu.

– Az utánpótlás-válogatottak élén egy egységes szakmai koncepció kereteinek kidolgozása és megvalósítása lesz a feladatom. Az elsődleges célunk, hogy a korosztályos válogatottakban szereplő tehetséges játékosok közül minél többen eljussanak a felnőtt nemzeti csapatig, és az oda vezető úton minden segítséget megkapjanak a fejlődésükhöz

 

mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal.

 

 hirdetes_810x300  

mlsz.hu

Megosztás:
Címkék: DAC MLSZ németh antal

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!