Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

A Puskás Akadémia 2–1-re kikapott odahaza a Budapest Honvédtól a labdarúgó NB I 33. fordulójában: a felcsútiak lemaradtak az ezüstéremről, a kispestiek pedig megmenekültek a kieséstől!

 

A bennmaradásért küzdő Honvéd nem bízott semmit a véletlenre a találkozó elején, rögtön magához ragadta a kezdeményezést és ennek eredményeként Lukic, majd Zsótér góljával kétgólos előnyre tett szert. A folytatásban is a fővárosiak akarata érvényesült, a gyorsan hátrányba kerülő – az ezüstéremért harcoló – Puskás Akadémia sok hibával játszott, mégis szépíteni tudott a szünet előtt.

A második félidőt nagy lendülettel kezdték a hazaiak, de egyenlíteniük nem sikerült. A vendégek elsősorban a védekezéssel voltak elfoglalva, előnyüket magabiztosan őrizték. A hajrához közeledve a csereként beálló Bőle eldönthette volna a nyitott kérdéseket, de ziccerben a kapusba lőtt. A mérkőzés végéig nagy küzdelem folyt a pályán, de alacsony színvonalon, a Puskás Akadémia az egyenlítésért, a Honvéd a győzelem megőrzéséért hajtott. Utóbbi csapat járt sikerrel, így elérte célját és a következő idényben is az első osztályban szerepelhet.

 

Hiába a magabiztos hazai győzelem, kiesett az MTK

 hirdetes_810x300  

 

Az MTK ugyan jól hajrázott a bajnokságban – három győzelem és egy döntetlen az utolsó négy fordulóban -, ez a jó sorozat kevésnek bizonyult a bennmaradáshoz. Viszont megszakadt a DVSC elleni rossz szériája, a fővárosi együttes három vereség és öt döntetlen után tudta legyőzni a hajdúságiakat az OTP Bank Ligában.

 

NB I, VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC 33 22 5 6 60–31 +29  71
2. Kisvárda 33 16 11 6 50–34 +16 59
3. Puskás Akadémia 33 14 12 7 43–34 +9 54
4. Mol Fehérvár 33 13 8 12 47–43 +4 47
5. Paksi FC 33 13 6 14 75–62 +13 45
6. Újpest FC 33 12 8 13 50–48 +2 44
7. Debreceni VSC 33 10 9 14 45–52 –7 39
8. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 44–58 –14 39
9. Budapest Honvéd 33 10 8 15 48–51 –3 38
10. Mezőkövesd 33 10 8 15 37–49 –12 38
11. MTK Budapest 33 9 9 15 28–50 –22  36
12. Gyirmót FC Győr 33 7 11 15 34–49 –15  32

 

MTI

Megosztás:
Címkék: NB I otp bank liga

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!