Nyitókép: dac1904.sk

 

Kalmár Zsolt jókedvű. A magyar válogatott és a DAC 26 esztendős középpályása felépült térdsérüléséből, és jó esély van rá, hogy június 13-án a dunaszerdahelyi csapattal együtt kezdheti el a felkészülést a következő idényre – írja a nemzetisport.hu, melynek interjút adott a DAC és a magyar válogatott középpályása.

 

Kalmár a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy nem pihen, Győrben végzi a munkát az előírt programnak megfelelően.

 

„Bármennyire is szerettem volna, a tavasszal sajnos nem nyílt lehetőség a visszatérésre, mert gyulladás alakult ki a térdemben, és csak nehezen múlt el. (…) Futok, erősítek, labdával is tréningezem, egy szó, mint száz, azért dolgozom, hogy június tizenharmadikán ott legyek a DAC első edzésén.”

 

Mint ismert, Kalmár egy teljes idényt hagyott ki, miután tavaly márciusban Andorrában megsérült. A DAC nem épp fényes idényét jellemezve elmondta, hogy a mérkőzéseken sokszor legszívesebben beszaladt volna a pályára segíteni társainak.

 hirdetes_400x285  

 

„Hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat” – mondta Kalmár. Ahogy arról folyamatosan beszámoltunk, a DAC-ot a Szlovák Kupában a másodosztályban szereplő Komáromi FC búcsúztatta tizenegyespárbajban, a Fortuna Ligában pedig csak a negyedik helyen végeztek, így a play-offban kellett kivívniuk az Európa Konferencia Ligában való szereplés jogát.

 

„Nyilván jó volt megünnepelni a kijutásunkat a nemzetközi porondra, de nekünk a negyedik helynél előrébb kell végeznünk a tabellán. El kell felejtenünk ezt az évadot, és a nyáron feltöltődve, elszántan kell dolgoznunk azért, hogy a következő idényünk sokkal jobban alakuljon. És a játékunknak is javulnia kell, mert vissza kell csalogatnunk szurkolóinkat a lelátóra, a négy-öt ezres nézőszámot fel kell tornásznunk ismét nyolc-kilenc ezresre. Szép stadionunk van, amely azonban akkor a legszebb, ha tele van.”

 

mondta Kalmár, aki szót ejtett Világi Oszkár a győri ETO-ban felvállalt új szerepéről is.

 

„Tudjuk és látjuk, hogy nyolc év alatt milyen magas szintre emelte a DAC-ot mind infrastrukturálisan, mind pedig sportszakmailag, és Győrben is megtörténhet ugyanez”

 

nyilatkozta Kalmár, majd hozzátette, hogy tervei szerint Győrben fejezi majd be pályafutását.

 

A magyar válogatottal kapcsolatban Kalmár elmondta, hogy társai rendkívül nehéz mérkőzések elé néznek, de máskor is tudtak már meglepetést okozni.

 

Az idény után minden labdarúgó fáradt már, sokan nem is szeretnek ilyenkor futballozni, ám a mi csapatunknak nagyon fontosak ezek a találkozók a fejlődésünk szempontjából. Biztos vagyok benne, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány keretében mindenki motivált lesz”

 

zárta Kalmár.

 

nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.