Nyitókép: körkép.sk

 

2:1-re nyert otthon a DAC az Európa Konferencia Liga 1. selejtezőkörében az északír Cliftonville ellen.

 

A hazaiak végig irányították a mérkőzést, Szánthó Regő góljával pedig már a 25. percben megszerezték a vezetést. A vendégek azonban nem hagytak sok időt az ünneplésre, és három perc múlva a védelem nagy részének álmatagságát kihasználva ki is egyenlítettek.

 

Borbély Balázs edzőasszisztens a félidőben nyilatkozva elmondta, hogy úgy látják, kissé meg van illetődve a csapat, így mindenképpen igyekeztek felrázni a játékosokat. A 61. percben Hahn és Balogh érkezett Szánthó és Adzouna helyére, majd Veselovský remek passzát Krstovic bombázta kapásból a kapuba, ezzel be is állítva a végeredményt.

 

 hirdetes_810x300  

A 81. percben a játékvezető szabálytalannak ítélte a csereként beálló Moumou becsúszását és rögtön piros lapot mutatott, így a 6 perces hosszabbítást is beleszámolva több mint negyed órán keresztül emberhátrányban játszott a DAC.

 

A vendégek igyekeztek kihasználni számbeli előnyüket, gólt azonban már nem tudtak szerezni, a sárga-kékek viszonyt hátrányban is végig támadtak.

 

A visszavágót egy hét múlva Belfastban, műfüves pályán játszák.

 

DAC – Cliftonville
2:1

gólszerzők: 25′  Szánthó, 65′  Krstović  ill. 28′  Ronan Hale

nézőszám: 5030 fő

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!