Nyitókép: Kubatov Gábor fb-oldala

 

„Ha a jegyvásárlás nem történik ellenőrzött keretek között, tízezer felvidéki és anyaországi magyar lesz jelen a stadionban. Ne engedjük, hogy tízezren énekeljék a himnuszukat mindenféle provokációk mellett” – kezdődött a hangulatkeltés a pozsonyi Slovan közösségi oldalán, azonnal, szinte a grúz bajnok elleni továbbjutást követő másodpercekben.

 

„Mindent megteszünk ennek érdekében. A jegyvásárlást lezártuk, ami lehetővé teszi, hogy saját szurkolóinkkal töltsük meg a stadiont“

 

– reagált hivatalosan a klub a felvetésre.

 

 hirdetes_810x300  

Körkép.sk exkluzív – Ideges a Slovan a jegyeladás miatt. Még a B-középbe sem tudták eladni a jegyeket

 

A pozsonyi Slovan ennek értelmében szombatig elővásárláshoz köti a belépőjegyek megvásárlását. Első körben a bérletesek kapnak lehetőséget, illetve azok, akik a BL selejtező első körében kilátogattak a hazai mérkőzésre a grúz bajnok ellen. Ez az elővásárlás bevett szokás más csapatoknál is. A Slovan azonban minden kedvezményezettnek további három, azaz összesen négy névre szóló jegy megvásárlását teszi lehetővé.

 

„Szurkolóink kezében van a lehetőség, hogy három nap alatt megtöltsék a stadiont“

 

– tette hozzá a Slovan hivatalos profilja.

 

Érdemes beleolvasni a közösségi médiában már most zajló adok-kapokba a két tábor között.

 

 

 

A Slovan–Ferencváros mérkőzésre július 27-én kerül sor Pozsonyban, a stadion 22 500 férőhelyes. Előtte, jövő hét szerdán Budapesten találkozik a két csapat. A Ferencváros részéről még nem kezdődött meg a jegyárusítás.

 

Amennyiben a Slovan ultrái valóban felvásárolnak minden jegyet a hazai mérkőzésükre, akkor a felvidéki magyarok is legfeljebb a létszámban erősen korlátozott vendégszektorba tudnak jegyet szerezni, amire óriási igény lesz a Fradi-tábor részéről Budapestről is.

 

Budapest, 2022. július 13.
A ferencvárosi Aissa Laidouni gólját ünneplik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõjének 1. fordulójában játszott Ferencváros – Tobol Kosztanaj visszavágó mérkõzésen a Groupama Arénában 2022. július 13-án.
MTI/Kovács Tamás

 

A Fradi gálameccsen 5-1-re győzte le ellenfelét, az FK Tobolt a Groupama Arénában. A Slovan drámai végjáték után, a hosszabbítás utolsó perceiben szögletből szerzett győztes góllal jutott tovább Grúziában a nagyon erős bajnokcsapat, a Batumi ellen.

 

A Slovan csapatkapitánya az FTC elleni mérkőzés előtt nyilatkozott is a kiemelt kockázatú, nagy presztízsértékű találkozóval kapcsolatban.

 

A Slovan csapatkapitánya az FTC elleni mérkőzés előtt: El akartuk hozni a Fradit a szurkolóinknak

 

Mint tudjuk, utoljára 1992-ben került össze a nemzetközi kupában a Fradi a Slovannal. 30 évvel ezelőtt véres összecsapásokra került sor a stadionban, ahol rohamrendőrök verték össze a zöld-fehér szurkolókat. A visszavágóra, Budapestre egyetlen Slovan szurkoló mert csak elutazni.

 

„Mongolok,“ sértegetik a magyarokat a Slovan ultrái. A jegyeladással azonban gondjaik vannak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 15 olvasónak tetszik ez a cikk.