Nyitókép forrása: eurosport

 

Szilágyi Áron aranyérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a kairói vívó-világbajnokságon.

 

A harmadik olimpiai bajnoki címét tavaly Tokióban begyűjtő klasszis a kuvaiti Amaar Alammari elleni 15-6-os győzelemmel kezdett, majd feszültebb hangulatú mérkőzésen 15-13-mal búcsúztatta a kínai Hszü Jing-minget. A nyolcaddöntőben lendületes, határozott vívással 15-9-re nyert csapattársa, a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András ellen, a nyolc között pedig 15-8-ra verte az olasz Pietro Torrét.

 

Az elődöntőben Sandro Bazadze volt az ellenfele, a georgiai vívót a tavalyi olimpián az elődöntőben legyőzte, az idei Európa-bajnokságon viszont épp ő állította meg Szilágyit a 32 között. Ezúttal 15-11-es magyar siker született.

 

 hirdetes_810x300  

A döntőben az egész nap jó formában vívó Maxime Pianfetti volt Szilágyi ellefele, aki 6-3-ra meglépett az elején. Csakhogy azután a magyar kardozó sorozatban öt tust adott, ekkor következett a szünet, majd a pihenő után még két Szilágyi-találat esett. A francia vívó azonban nem adta fel, szívósan küzdve felzárkózott, 12-14-ről egyenlített, az utolsó találatot viszont – nagy izgalmak közepette – Szilágyi vitte be, melyet videózás után ítéltek meg neki.

 

Ezzel a három olimpiai (londoni, riói, tokiói) és egy Eb-arany (2015, Montreux) mellé most már vb-diadalt is hozzátett egyéniben. Világbajnokságon eddig csak csapatban tudott győzni, 2007-ben Szentpéterváron.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.