Nyitókép: police.hu

 

Ahogy arról korábban a Körképen is beszámoltunk, a pozsonyi labdarúgókat szállító autóbusz ablakát kedden este a Népligetnél dobta meg valaki. A budapesti rendőrök szerda hajnalra azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.

 

A magyar rendőrség hivatalos oldalán, a police.hu-n megjelent információk szerint a Bajnokok Ligája mérkőzésre készülő, az edzésről szálláshelyükre tartó Slovan Bratislava játékosait szállító autóbusz hátsó ablakát dobta meg valaki 2022. július 19-én este 8 óra körül a X. kerületi Könyves Kálmán körúton, a Népligetnél. Senki sem sérült meg, az üveg külső felülete rongálódott meg.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az adatgyűjtés során még az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap hajnalban XVII. kerületi lakásában a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai fogtak el. A 30 éves Cs. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, és azt mondta, hogy megbánta a bűncselekmény elkövetését.

 

 hirdetes_810x300  

Megtámadták a Slovan játékosait szállító buszt Budapesten

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.