Nyitókép: Körkép.sk

 

Amint arról a Körképen is beszámoltunk, a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros csapata szerda este fájó vereséget szenvedett a Slovan ellen az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában. A visszavágót egy hét múlva rendezik Pozsonyban. A Groupama Arénában, 20.459 néző előtt lejátszott mérkőzést követően mindkét vezetőedző sajtótájékoztatón értékelt.

 

Csercseszov: Van még egy visszavágó

 

Sajnos nem mindig úgy jön ki a lépés, ahogy szeretnénk, a futball istene olykor átírja, amit szeretnénk. Öt percen kívül a játékkal elégedett lehetek, ezt mutatják a statisztikák is. Ez a meccs nem jött jól ki, bízunk benne, hogy jövő héten fordul a kocka. Van még egy visszavágó, felkészülünk, kielemezzük az első mérkőzés tapasztalatait. Egy pontrúgás előzte meg a vendégek egyik gólját, ez benne van a fociban. (…) Egy dolgom van: a következő egy hétben maximálisan felkészíteni a csapatot a pozsonyi meccsre. Minden esélyünk megvan a jövő heti visszavágón a továbbjutásra.

 

mondta a Fradi trénere.

 

 hirdetes_400x285  

Az FTC edzője kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy mit mondott játékosainak a meccs után.

 

Hátrányban vagyunk, se többet, se kevesebbet nem mondtam a fiúknak az öltözőben. Ami a lényeg: csütörtök reggel edzés van, készülünk a visszavágóra.

 

Weiss: Nagy győzelmet arattunk

 

„Nagy győzelmet arattunk, de még csak félidőben vagyunk. A Batumi elleni nyögvenyelős siker és a hétvégi bajnoki vereség után sokan nem hittek bennük. De ma megmutattuk ezen a meccsen a csapat erejét. Nem lesz könnyű a visszavágó, de bízok a csapatomban, nagyon büszke vagyok a mai játék után. Nagyszerű mérkőzést játszottunk, fantasztikus hangulatban, egy-két kivételtől eltekintve minden megfelelő mederben, a fair play szellemében zajlott, ezt mindkét szurkolótábornak köszönöm, és a folytatásban is mindenkinek csak a mérkőzéssel kell foglalkoznia”

 

értékelt a lefújás után Vladimír Weiss.

 

„Jól védekeztünk, háromvédős rendszert váltogattunk, ezt próbáltuk már a bajnoki meccsen is, csak más játékosokkal, és így már kivitelezhető volt. A Fradi annyit játszott, amennyit engedtünk neki. A második félidőben kockázatot vállaltam, támadókat hoztam be, és ennek meg is lett az eredménye. Abban bízok, hogy jövő héten telt ház előtt, fantasztikus hangulatban ki tudjuk harcolni a továbbjutást”

 

fogalmazott a vendégek szakvezetője, aki több játékosa teljesítményét is külön kiemelte.

 

Hozzátette, az egyik céljuk az volt, hogy Esitit kikapcsolják a játékból, mert a Tobol ellen nagyon sok labda indult tőle. Sikerült megvalósítani az elképzeléseiket, azzal együtt, hogy a támadójátékban azért voltak hibáik.

 

Dibusz: Szerintem még nem dőlt el a továbbjutás

 

A mérkőzés után Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa, egyben csapatkapitánya értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

 

„Szerintem uraltuk a mérkőzést az utolsó negyedóráig. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, voltak kapufák. Megszereztük a vezetést, de onnantól kezdve a csapat elveszítette a stabilitását. Olyan szituációból kaptuk az első gólt, amelyre napok óta készültünk. Tudtuk, hogy mit kell csinálni, mégsem sikerült levédekezni. A második góljuk tőrdöfés volt. Nem mondom, hogy nem volt benne a játékban, de mi is szerezhettünk volna még gólt. Most a Slovannak sikerült. Ezzel együtt szerintem még nem dőlt el a továbbjutás, a csapat képes győzni idegenben jövő szerdán. Nyilván a mai meccsből sokkal többet is ki lehetett volna hozni. A vezető gólunk után sokkal taktikusabban és okosabban játszva meg lehetett volna tartani az előnyt. Sajnos csalódást okoztunk a szurkolóknak. Annyi a dolgunk most, hogy felemeljük a fejünket, kielemezzük a mérkőzést, és jövő héten nyernünk kell két góllal.”

 

– mondta Dibusz Dénes az M4 Sportnak.

 

„Öt védővel játszottak, nyilván látták a meccseinken, hogy a védők mögé tudunk kerülni, ezért álltak fel így. Jobban lezártak a területüket. Megpróbáltuk szélesen járatni a labdát, és amikor „megcsúsztak” a védekezésben, akkor beadásokkal próbálkoztunk. A sok, szélről beadott labda után néha megnyílt a terület a vonalak között, és ennek köszönhetően sikerült megszereznünk a vezetést. A mélységi játékra most nem nagyon volt lehetőségünk, mert zártan és jól védekezett a Slovan.”

 

zárta Dibusz

 

A párharc második mérkőzését július 27-én, szerdán 20.30-tól rendezik Pozsonyban.

 

fradi.hu, nemzetisport.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!