Nyitókép: dac1904.sk

 

Egymást követik a DAC mérkőzései. Míg hétközben az EKL-ben szerepelnek, addig hétvégén a Fortuna Ligában kell helytállniuk. Ezúttal a Víkingur elleni hazai győzelem után lenne jó behúzni a három pontot Aranyosmarót ellen a Mol Arénában.

 

A sárga-kék szurkolókat talán jobban foglalkoztatja már a többszörös bukaresti román bajnok FCSB szerdai látogatása és annak visszavágója.

 

„Ismerjük az FCSB erejét, a csütörtöki összecsapásukra megfigyelőt is küldtünk, de jelenleg kizárólag az Aranyosmarótra összpontosítunk. Legutóbb döntetlent játszottunk a bajnokságban, ezért holnap egyértelműen a győzelem a cél”

 

jelentette ki a Víkingur elleni csütörtöki visszavágó után Adrian Guľa vezetőedző.

 hirdetes_810x300  

 

Jelenleg a DAC egyik aduásza Nikola Krstović, aki zsinórban 9 meccsen szerzett gólt. Ha ma is feliratkozik a góllövőlistára, már 10-meccses sorozata lenne, mikor legalább egyszer betalált az ellenfél hálójába.

 

A csütörtöki este vitathatatlan csúcspontja Kalmár Zsolt visszatérése volt.

 

„Köszönöm a szurkolóknak a csodálatos fogadtatást, hatalmas örömöt éreztem. Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok erre. Nagyon hálás vagyok a családomnak és a klubnak is, amiért a hosszantartó sérülés alatt mellettem álltak és hittek bennem. Remélem, hogy folyamatos játéklehetőséget kapok és gyorsan olyan formába lendülök, mint a sérülésem előtt”

 

nyilatkozta a mérkőzés után Kalmár, aki utoljára 2021. március 13-án Aranyosmarót ellen szerzett gólt utoljára.

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2020.12.06. – DAC-ViOn 1:3, gólszerzők: Kalmár (11m) – Hrnčár, Kyziridis, Ďubek, 0 néző
2021.03.13. – DAC-ViOn 2:0, gólszerzők: Kalmár, Ramirez, 0 néző
2021.04.24. – ViOn-DAC 0:1, gólszerző: Ramirez, 0 néző
2021.10.01. – DAC-ViOn 4:2, gólszerzők: Hahn, Andzouana, Krstović – Ďubek, Čögley, 4017 néző
2022.02.18. – ViOn-DAC 2:0, gólszerzők: Jibril, Sloboda, 683 néző

 

A DAC jelenleg a tabella 4. helyén áll egy győzelemmel és egy döntetlennel. A 18 órakor kezdődő találkozót a voyo.markiza.sk közvetíti élőben.

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!