Petra
  • HUF: 423.09
  • USD: 0.98
  • 12 °C
  • 17 °C

Hirdetés (X)

sport

Három ponttal a zsebében tér haza Alsókubinból a Komáromi FC

Jó formában kezdte meg az idényt a KFC, mely három forduló után 7 ponttal a második a tabellán

Nyitókép: Facebook.com/KFC Komárno

 

Hátrányból fordítva, 2:1-re verte meg Alsókubin csapatát a Komáromi FC, ezzel sikerült megőriznie eddigi veretlenségét a szlovák országos másodosztály bajnokságában.

 

Az MFK Dynamo Alsókubin idén jutott fel a másodosztályba, és bár még nyilván nem szokták meg a hajtósabb tempót (a maival együtt 3 vereségük van 3 forduló után – a szerk. megj.), mégis komoly ellenfélként állták a komáromiak útját.

 

Míg az első fél órában inkább a KFC dominált helyzetek terén, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg a 31. percben. A komáromiak a félidő végéig már nem tudtak egyenlíteni, a második játékrészben azonban mindössze 7 perc alatt sikerült nem csak egyenlíteniük, de meg is fordítaniuk az állást.

 

Először a KFC mongol származású játékosa, Ganbayar Ganbold tekerte be gyönyörűen a labdát szabadrúgásból, majd a kapitányi karszalagot viselő Szőcs László érkezett remekül és bombázott az ellenfél kapujába.

 

 

Bár helyzetek ezután is voltak mindkét oldalon, gól már nem esett, így három ponttal a zsebében tér haza a komáromi gárda. Mai győzelmük után 7 ponttal a tabella második helyén állnak a lilák, mindössze két ponttal lemaradva az eddig meglepően jól teljesítő Slovan U21 mögött.

 

Radványi Miklós védenceire jövő héten ismét kinti derbi vár az eddig két győzelemmel és egy vereséggel 7. helyen álló Kassa ellen.

 

A II. liga állása 3 forduló után:

 

 

Így ünnepeltek az alsókubini győzelem után a komáromiak:

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket