Nyitókép forrása: München, 2022. augusztus 21. A győztes Bragato Giada (j) és Nagy Bianka a célban a női kenu kettes 200 méteres döntőjét a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

 

A magyar versenyzők három aranyérmet gyűjtöttek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi döntős programjának első részében.

 

A zárónap első felében olyan számok fináléit rendezték meg, amelyek nem szerepelnek az olimpia műsorán. A szombati vihar elvonultával ezúttal már napsütésben, 20-22 fokos hőmérsékletben és viszonylagos szélcsendben kezdődhettek meg a küzdelmek.

 

Az egy nappal korábban K-2 500-on Fojt Sárával negyedik Pupp Noémit most K-1 1000 méteren szólították a rajthoz. Az Atomerőmű SE 24 éves kajakosa a visszafogottabb rajt után fokozatosan zárkózott fel az élbolyba olyannyira, hogy 600 méternél a vezetést is átvette. A hajrában aztán hárman is szorongatták, de sikerült megőriznie előnyét, így magyar arannyal kezdődött a nap.

 

 hirdetes_810x300  

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó két hete harmadik lett a kanadai világbajnokságon K-2 1000 méteren, de a mezőnyben most is ott volt az előtte végzett két egység, a német és az olasz. A rajt után a magyarok „felültek” a mellettük lapátoló németek és olaszok vizére, majd a hajrában felzárkóztak, de a dobogós helyet ezúttal nem sikerült elérniük, a németek, a spanyolok és az olaszok mögött negyedikek lettek.

 

Női C-2 200 méteren a szombaton az 500 méteres olimpiai számban ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka duó két hete legjobb európaiként zárt harmadikként a vb-n, így most esélye volt egy jobb helyezésre. Ennek megfelelően is versenyzett, a németekkel és leginkább a spanyolokkal volt csatában az aranyéremért, és ha csak öt századmásodperces előnnyel is, de elsőként haladt át a célvonalon.

 

Férfi C-2 200 méteren egy frissen összetérdelt egység, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid képviselte a magyar színeket, előcsatározások nélkül indulhattak a döntőben, amelyben hatodik helyen végeztek.

 

A Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a szám friss világbajnokaként szállhatott vízre a női K-2 200 méter döntőjében, és ennek megfelelően is teljesített. Már a rajtból a magyarok jöttek ki elsőként, és az ott megszerzett előnyüket még tovább is növelték a célig, a riválisok végig csak a hátukat nézhették. A magyar duó így két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett ebben a számban.

 

Az egyetlen magyar B döntős, a C-1 500 méteren érdekelt Kiss Balázs első lett utolsó pályáján, így összesítésben a tizedik helyen zárt. A számot a cseh Martin Fuksa nyerte.

 

később:

 

  • női K-1 500 m (Rendessy Eszter) 13.21
  • férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 13.29
  • férfi K-2 500 m (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 13.43
  • női C-1 200 m (Takács Kincső) 13.57
  • férfi K-1 200 m (Birkás Balázs) 14.11
  • női K-4 500 m (Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra) 14.26
  • férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 15.30
  • női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese) 16.05
  • női C-1 5000 m (Balla Virág) 16.50

 

MTI

Megosztás:
Címkék: multisport eb sport

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.