Nyitókép: fradi.hu

 

A Ferencváros a hazai pályán elért 4-0-ás győzelem után magabiztos előnnyel utazott Dublinba a Shamrock Rovers elleni Európa-liga playoff visszavágójára.

 

A hagyományos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Bogdán Ádám elmondta, úgy néz ki, ő fog kezdeni a kapuban.

 

„Egészséges előnyről indulunk, és annak köszönhetően, hogy itthon jól játszottunk, abszolút favoritok vagyunk. Talán azt is mondhatom, hogy még ennél is több góllal nyerhettünk volna, de nyilván a visszavágóra az előző meccs nem jelent semmit, egy teljesen új helyzetben leszünk, ezt szeretnénk megoldani. Nem kérdés, ott is nyernünk kell.”

 

mondta Bogdán.

 hirdetes_810x300  

 

Abból indulunk ki, hogy hazai pályán ők is szeretnék megmutatni azt, amire Budapesten nem voltak képesek. Lezártuk a területeket előttük, abszolút mi kezdeményeztünk, de ahogy mondtam, a dublini meccs egy teljesen új összecsapás lesz. Hazai pályán játszanak majd, mások lesznek az időjárási körülmények. Kapusként mindig a legrosszabbra készülök, de remélem, hogy kapusszempontból ez is csendes találkozó lesz.

 

tette még hozzá újságírói kérdésre válaszolva.

 

A sajtóesemény második felében Sztanyiszlav Csercseszov válaszolt az újságírók kérdéseire, elsőként arra, hogy hogyan teltek az elmúlt napok a csapatnál, illetve, hogy mit lehet tudni Samy Mmaee és Thelander visszatéréséről.

 

Samy esetében reméltük, hogy a visszavágóra már bevethető lesz, de az orvosi stáb javaslatára nem fog játszani, de bízunk benne, hogy a hétvégi, Honvéd elleni bajnokin már ott lehet a pályán. Thelander már edzett velünk, reméljük, hogy a gyors felépülés útján van. Zachariassennel hasonló a helyzet, de hamarosan bevethetők lesznek.

 

Az újságírók azt is megkérdezték, hogy a négygólos előny tudatában a taktikai felkészülés mellett mekkora hangsúlyt fektettek a mentális felkészítésre.

 

Mind a kettőre ugyanolyan hangsúlyt fektettünk, hiszen a dublini meccs egy teljesen másik összecsapás lesz, 0-0-ról indulunk. Hiába van ekkora előnyünk, egy nagyon nehéz mérkőzésre számítunk.

 

Szóba került az is, hogy a szakmai stáb pihenteti-e a kulcsjátékosokat a hétvégi, Honvéd elleni bajnoki meccsre készülve.

 

Nem szeretem a probléma és a ha szavakat. Nem tudhatjuk, hogy mi fog történni a pályán, bármi átírhatja a terveinket. Nyilván van egy előzetes elképzelésünk, de mindig csak és kizárólag a következő meccsre összpontosítunk. Ez olyan, mintha a gátfutó az első akadályhoz érve már az utolsóra koncentrálna.

 

mondta Csercseszov.

 

A Shamrock Rovers – FTC UEL-playoff mérkőzést augusztus 25-én, csütörtökön, magyarországi idő szerint 21.00-tól rendezik (helyi idő szerint 20.00).

 

fradi.hu

Megosztás:
Címkék: Ferencváros Fradi FTC

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!