Nyitókép: DAC1904

 

A DAC 1904 és a Ferencváros megegyeztek a 21 éves szerb támadójátékos, Željko Gavrić kölcsönjátékáról. A megegyezés a jelenlegi idény végéig szól.

 

A Crvena zvezda Belgrád neveltje a boszniai Ugljevik városában született, amely a többségében szerbek által lakott bosnyák-szerb határon fekszik. Már diákkorában a híres belgrádi piros-fehérek játékosa lett. A felnőttek között a 2019/20-as szezonban mutatkozhatott be a másodosztályú Graficar színeiben, amely a CZ farmcsapata. Ősszel 20 mérkőzésen 7 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, a tavaszt pedig már a Zvezda A-csapatánál töltötte. A három szerb bajnoki címéből az elsőhöz kilenc fellépésen egy góllal járult hozzá.

 

A 2020/21-es idényben már az együttes kulcsemberei közé tartozott, a bajnoki címvédésből 8 találattal és 3 gólpasszal vette ki a részét. Szerepelt a BL selejtezőjében és az EL csoportkörében is. A Szerb Kupát szintén elhódította.  A tavalyi szezont a CZ mezében kezdte meg Gavrić, de augusztusban aláírt a Fradihoz. A budapesti klub 1,2 millió eurót fizetett érte. A NBI-ben tíz alkalommal lépett pályára, két meccsen szerepelt az európai kupasorozatokban, a Magyar Kupában pedig megszerezte eddigi egyetlen találatát a zöld-fehérek A-csapatának színeiben. Így már a magyarországi duplázást is kipipálhatta.

 hirdetes_400x285  

 

A jelenlegi 2022/23-as szezonban nem sikerült beverekednie magát a Ferencváros keretébe, ezért a másodosztályú farmcsapat színeiben futballozott. A vitathatatlan tehetségét mostantól a Fortuna Ligában kamatoztathatja. Gavrić, aki általában szélsőként futballozik, de a középpálya más posztjain is bevethető, részt vett a 17 éven alatti Eb-n. Az U18-as, U19-es és az U21-es kategóriában is képviselte Szerbiát, tavaly nyáron a felnőttválogatott mezét is magára ölthette két alkalommal.

 

„Egy fiatal, nagyon tehetséges játékosól van szó, aki labdával és anélkül is gyors és remek a cselezőkészsége. Željko egy remek karakterű futballista, aki tudja, mit akar elérni az életben, profi hozzáállása van a labdarúgáshoz. A Ferencváros második csapatában néhány mérkőzésen irányítottam őt, és sohasem fordult elő, hogy csalódottan jött volna futballozni hozzánk. Egy tehetséges és kreatív futballista, aki remélhetőleg nálunk ismét megtalálja az önbizalmát. Bízom benne, hogy a leigazolásával egy olyan futballistával lettünk gazdagabbak, aki a mérkőzéseken azt a bizonyos különbséget is jelentheti majd.”

 

– mondta a DAC legújabb erősítéséről Guľa vezetőedző asszisztense az A-csapatnál, Borbély Balázs.

 

„A DAC az elmúlt két hónapban érdeklődött irántam, és nagyon örülök, hogy a klubok megegyeztek. Az a célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot. Bízom benne, hogy ez fordítva is igaz lesz, a csapat is segít nekem, és rendszeresen fogok játszani.”

 

– jelentette ki röviddel a szerződése aláírását követően a szerb futballista, akit idén januárban a DAC-Ferencváros felkészülési találkozón (2:0) is láthattuk a MOL Arénában. Gavrić a 80-as mezt fogja viselni Dunaszerdahelyen.

 

„Boldogok vagyunk, hogy egyezségre jutottunk a Fradival. Gavrić nyilvánvalóan egy komoly potenciállal rendelkező futballista, aki már fiatalon megvillantotta a tehetségét a Crvena zvezdában. Egy olyan lehetőségként tekintünk a kölcsönjátékára, amellyel azonnal megnövelhetjük a csapat kreativitását. Željkonak sok sikert kívánunk sárga-kékben.”

 

– nyilatkozta a kölcsönjáték margójára Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

 

DAC1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!