Nyitókép: dac1904.sk

 

A Mol Aréna fűcseréje és a válogatott szünet miatt három hete lépett pályára bajnoki mérkőzésen utoljára a DAC. Persze nem pihentek ez alatt az idő alatt a játékosok, hisz az edzések mellett felkészülési mérkőzéseket is játszottak.

 

Szeptember 10-én 1:1-es döntetlent játszott a DAC Szakolcán, majd a Slovnaft Cupban sikeresen legyőzték a harmadik osztálybeli Kálnót (10:1). A Mol Aréna gyepszőnyegének cseréje miatt elhalasztották a Rózsahegy elleni hazai találkozót, majd megkezdődött a válogatott mérkőzések miatti szünet.

 

A DAC csapatának 9 játékosa kapott válogatott meghívót, Nikola Krstovic és Dominik Veselovský sérülés miatt korábban visszatért Dunaszerdahelyre, Ion Nicolaescu pedig időközben Izraelbe igazolt

 

 hirdetes_810x300  

A keret többi tagja hazai környezetben gyakorolt és múlt pénteken egy felkészülési mérkőzést is abszolvált a Győr ellen. A 3:3-as döntetlen alkalmával elsősorban a friss bajnoki százados, Kalmár Zsolt villogott, aki kétszer is eredményes volt és egy gólpasszt is adott a meccs első találatát jegyző Szánthónak – írja a dac1904.sk.

 

„Lényegében mindössze két és fél napja vannak velünk a válogatottaktól visszatérők. Másrészt, jó hangulatban és energiával telve érkeztek Dunaszerdahelyre. Bízom benne, hogy ezt képesek leszünk az előnyünkre fordítani azzal a munkával együtt, amelyet a rendelkezésre álló srácokkal végeztünk el a válogatott szünet alatt. Eltökéltséget érzek rajtuk, a játékosok tisztában vannak a találkozó fontosságával. Egy olyan bajnoki összecsapás előtt állunk, amelyen nemcsak a minőségünket kell megmutatnunk, de az idegenbeli győzelmet is be kell gyűjtenünk. Ez egy nagy motiváció számunkra, bízom benne, hogy sikerrel járunk”

 

nyilatkozta a klub honlapján Adrian Guľa vezetőedző, aki ma biztosan nem számíthat a Davis, Balić páros játékára, míg Kružliak, Risvanis és Moumou pályára lépése kérdéses.

 

„A tegnapi edzésen Brahim egy ütközés során megsérült, így meglátjuk, mi lesz a helyzet vele. Másrészt pozitívum, hogy a hosszabb ideje sérült srácok már a csapattal edzettek és lehetséges, hogy a mérkőzésen is bevetjük őket.”

 

tette hozzá a vezetőedző, mielőtt útnak indult volna a csapattal és a stábbal Poprádra, a Liptószentmiklós elleni szombati bajnoki mérkőzésre.

 

A tavalyi év újonca szépen helyt állt a Fortuna Ligában, hisz a 8. helyen végeztek és még az EKL-szereplésért rendezett play-offban is pályára léptek, majd alulmaradtak a DAC-cal szemben.

 

A két gárda eddig négy alkalommal találkozott az élvonalban, ebből 3 DAC-győzelem, és egy liptószentmiklósi diadal született.

 

A Liptószentmiklós-DAC bajnoki mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik, játékvezetők Dohál – Straka, Čajka. A találkozót a voyo.markiza.sk közvetíti élőben.

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:
Címkék: DAC

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!