Nyitókép: mlsz.hu

 

Elkészült a 2024-es, németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztása. A magyarok remek Nemzetek-ligája szereplésüknek köszönhetően az első kapalból várták a sorsolást, melyet vasárnap délben tartottak Frankfurtban.

 

A selejtezőkön a házigazda jogán Németország nem vesz részt, Oroszország európai sorozatokból való kizárását követően így 53 válogatott küzd majd a kontinenstornán való részvételért, közülük 23-an jutnak ki a tornára.

 

Magyarországot Gianluca Zambrotta húzta ki az első kalapból, méghozzá a G csoportba, amelyben a mieinken kívül négy másik válogatott szerepel majd. A második kalapból a szerb válogatott került a csoportba, a harmadikból Montenegró, a negyedikből Bulgária, az ötödikből pedig Litvánia.

 

 hirdetes_810x300  

Az azonos csoportban lévő csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással, és mindegyik csoportból az első két helyezett kvalifikálja magát a 2024-es Európa-bajnokságra, a fennmaradó három helyért pedig rájátszásban küzdenek meg az oda bejutó válogatottak 2024 márciusában.

 

forrás: mlsz.hu

 

Az adott csoporton belüli meccsbeosztásokat még a mai nap folyamán elkészíti és nyilvánosságra hozza az UEFA. A selejtezőket 2023 márciusában, júniusában, szeptemberében, októberében és novemberében játsszák, minden említett hónapban két-két játéknapot rendeznek.

 

Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni

 

nyilatkozta a sorsolást követően Marco Rossi szövetségi kapitány azzal, hogy nehéz mérkőzések várnak csapatára.

 

Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.

 

zárta Rossi.

 

mlsz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!