Nyitókép: startlap.hu

 

A dohai repülőtér közelében szerdán megnyitottak egy konténerfalut, melyben egyszerre 12 ezer szurkolót lehet elszállásolni a jövő vasárnap kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság alatt.

 

A helyszíni beszámolók szerint az újságírók a szerdai bejáráson – süvítő sivatagi szélben – megtekinthették a 3,1 négyzetkilométeres, elkerített területen fekvő, 6000 konténerből álló “falut”, amelynél metró- és buszmegálló található, valamint üzemel majd egy ideiglenes étterem és egy kisbolt is.

 

A puritán dobozházakban egy-egy franciaágyat, asztalt és széket, illetve éjjeliszekrényt állítottak be, valamint légkondicionáló és egy kis fürdő található még benne WC-vel.

 

A színes konténerek közötti területet műfűvel borították, a park közösségi tereiben pedig babzsákokat helyeztek el, és egy nagy kivetítőt is felállítottak, melyen majd nézhetők a mérkőzések.

 hirdetes_400x285  

 

A fejedelmeinek nem nevezhető szállások 200, ellátással pedig 270 dollárba  kerülnek egy éjszakára, és a szervezők szerint már a konténerek 60 százalékát lefoglalták a vb idejére.

 

 

Ennél olcsóbban is lehet szálláshoz jutni. A dohai és a Hamad Nemzetközi Repülőtér mellett ugyanis 80 dollárért lehet megszállni éjszakánként. Ezeket is megtekinthették szerdán az újságírók, akiknek beszámolói szerint a nyugalmat folyamatos repülőgépzaj zavarja, mivel a gépek közvetlenül a terület felett szállnak el.

 

A katari világbajnoksággal kapcsolatban az egyik legkomolyabb kérdést a szállások hiánya jelentette sokáig, ugyanis nincs az országban elég hotel a csapatok, hivatalos személyek, munkások és turisták elhelyezéséhez. Ezért alakítottak ki a szervezők konténerfalvakat, illetve bérelnek szállodahajókat. Az illetékesek szerint így összesen 130 ezer szoba elérhető éjszakánként a világbajnokság alatt.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!