Nyitókép: dac1904.sk

 

29 játékossal kezdte meg a téli felkészülést a DAC. A sárga-kékek 34 napnyi pihenő után tértek vissza Dunaszerdahelyre.

 

A pravoszláv karácsony miatt Veszelinov Dániel, Željko Gavričés Nikola Krstović csak vasárnap csatlakoznak a csapattársakhoz, míg Andrija Balić betegség miatt hiányzott. Közös megegyezéssel Andrejs Ciganiks távozott, aki időközben aláírt a Widzew Łódźegyütteséhez.

 

Ellenben a téli felkészülés első napjától a csapattal edz a két új szerzeményünk, Ioannis Niarchos és Alejandro Mendez. Az első csapatnál Szolgai Máté és Csóka Bálint is lehetőséget kapott Somorjáról, akárcsak akadémiánk növendéke, Dušan Fančovič. A mai naptól a sárga-kékekkel készül a DAC közösségébe tartozó Csinger Márk. A tehetséges tizenkilenc esztendős középső védő ősszel Győrben szerepelt vendégjátékon.

 

közölte honlapján a DAC.

 hirdetes_810x300  

 

„Az első héten tesztelések várnak ránk és az edzésfolyamatra való fokozatos ráhangolódás. Kezdetben hazai környezetben edzünk, ahol kiválóak a körülmények a minőségi munkára. Január végén-február elején a horvátországi Umagba utazunk összpontosításra, ahol felkészülési mérkőzések is várnak ránk. A Koper elleni főpróbát is ott, a stadionjukban abszolváljuk. Az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken kívül a játékosok csapatba való beépítése is fontos lesz. Bízunk benne, hogy a teljesítményünk tovább fejlődik”

 

mondta Adrian Guľa vezetőedző.

 

A felkészülési összecsapások menetrendje is teljessé vált, amelybe az ukrán élvonal 12. helyezettje, a Ruch Lviv is csatlakozott. Az említett gárda lesz az első ellenfelük az umagi összpontosításon.

 

A 2023. január 5-i első edzésen résztvevő játékosok: Ricardo, Trnovský, Petráš – Brunetti, Muhamedbegovic, Kružliak, Szolgai B., Blackman, Davis, Kachút, Risvanis, Pinto, Fazlagić, Dimun, Veselovský, Andzouana, Kalmár, Ramadan, Káčer, Szánthó, Nebyla, Moumou, Leginus, Niarchos, Mendez, Csóka, Csinger, Szolgai M., Fančovič

Hiányzók:
Veszelinov, Gavrić, Krstović – meghosszabbított szabadság
Balić – betegség
Ciganiks – a szerződés felbontása

 

A DAC 1904 téli felkészülésének menetrendje:
2023. január 5.: a 2023-as év első edzése
2023. január 14.: DAC 1904 – Soroksár SC (DAC Akadémia)
2023. január 21.: DAC 1904 – MTK Budapest (DAC Akadémia)
Január 25 – február 4.: horvátországi összpontosítás, három felkészülési találkozó
2023. január 28.: DAC 1904 – Ruch Lviv (Umag)
2023. január 31: DAC 1904 – NK Celje (Umag)
2023. február 3.: DAC 1904 – FC Koper (Koper)

 

dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!