Nyitókép: sita/Photo by FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

 

Blikk információi szerint december 29-én verekedésbe keveredett a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya. A lap egy fiatalember bejelentése alapján írta meg a sztorit, amit a labdarúgó sem cáfolt meg.

 

A fiatalember szerint a balhé abból alakult ki, hogy a buli után a barátaival már az utcán megkérték Szalai Ádám öccsét, készítsen róluk egy képet, amit viszont ő visszautasított.

 

„Akkor már túl voltunk néhány italon, úgyhogy visszakérdeztem, „miért nem, te f.szfej? Valami ilyesmit mondtam neki, amit persze nem kellett volna. Nem túl szépen, nyilvánvalóan” – mondta a megrúgott fiatal.

 

 hirdetes_810x300  

A férfi elmondása szerint ekkor Szalai Ádám visszafordult, majd nekiszegezte a kérdést: „Te most lef.szfejezted az öcsémet?” Majd elkezdett vele ordibálni, senkiházinak nevezte, s Szalai kikérte magának, hogy mer ilyet mondani az öccsének, majd a talpával mellbe rúgta őt – a férfi állítása szerint ráadásul miután a földre került, Szalai még ott is belerúgott.

 

A korábbi válogatott támadót az öccse lefogta, a földön fekvő fiatal pedig elnézést kért. Pár nappal a történtek után úgy véli, nem kellett volna beszólnia a focista öccsének, de a verést akkor sem érzi azzal arányosnak.

 

Az incidens után a Sportal megkereste Szalai Ádámot, aki megerősítette a balhét, a részleteket azonban teljesen másképp mesélte el.

 

„Megpróbálom a legrövidebben és a legőszintébben összefoglalni a történteket. Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy, nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert”

 

– mondta el Szalai, aki azt viszont tagadja, hogy a földön fekvő emberbe is belerúgott volna.

 

Szalai Ádám hozzátette, félti családtagjait, s minden körülmények között megvédi őket.

 

„Úgy tudom, szelfizni akartak a testvéremmel, amire ő nem volt hajlandó, ebből alakult ki a szóváltás. Amikor pedig négyen körbevették, ténylegesen fenyegetve érezte magát.”

 

A fiatalember a történtek miatt feljelentést tett a XI. kerületi kapitányságon, a rendőrség ez alapján ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást garázdaság gyanúja miatt.

 

Szalai tavaly februárban lett a svájci Basel játékosa, ám a kapcsolat hamar megromlott: az egyesület októberben megtiltotta neki, hogy a gárda edzéseit látogassa, amire Szalai Ádám a bázeli polgári bírósághoz fordult, amely novemberben úgy döntött, ismét látogathatja az FC Basel tréningjeit, egyúttal kötelezte a klubot ennek lehetővé tételére.

 

A Basel elnöke ezt követően decemberben úgy fogalmazott, véleménye szerint a csatár többet nem lép pályára a klub első csapatában, sőt, akkor azt sem zárta ki, hogy januárban szerződést bontanak majd a magyar támadóval. Az együttes aztán január 3-án már arról adott hírt, miszerint a 35 éves labdarúgó kikerült a felnőttkeretből, s az U21-es alakulattal készül.

 

Ezek után könnyen elképzelhető, hogy a 86-szoros válogatott csatár hamarosan együttest vált – tette hozzá az m4sport.hu.

 

m4sport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!