Nyitókép: nemzetisport.hu/Koncz Márton

 

A Slovan nyerte meg vasárnap a minden túlzás nélkül a szezon csatájának elnevezett rangadót Dunaszerdahelyen. Ezzel történetének egyik legfontosabb mérkőzését veszítette el a DAC, mely most már ötpontos hátrányba került két fordulóval a bajnokság vége előtt.

 

A teltházas mérkőzésre kilátogatók láthattak ma mindent: remek koreót, jó szurkolást, szép gólt, meg nem adott gólt, tizenegyest és meg nem adott tizenegyest, sárga és piros lapot, valamint a végén a Slovan örömünnepét.

 

Miután már csak két mérkőzést játszik mind a két csapat, ahhoz, hogy végül a DAC legyen a bajnok, a Slovannak mindkét meccsen ki kellene kapnia, a DAC-nak pedig mind a kettőt megnyernie. Ennek gyakorlatilag csak matematikai esélye van, a Slovan innen már aligha engedi ki kezei közül a kupát.

 

 hirdetes_810x300  

Nem játszott rosszul a DAC, ha félretesszük a különféle atrocitásokat, akkor egy a Fortuna Liga mércéhez képest remek találkozót láthattak a szurkolók. A DAC már a 6. percben megszerezte a vezetést, majd a 12. percben majdnem egyenlített a Slovan, csak a VAR-döntésnek köszönhetően maradt 1:0 az állás. A vendégek azonban még az első félidő vége előtt egyenlíteni tudtak Lovat váratlan góljával.

 

A második játékrészben, pontosabban a 74. percben aztán Green találatával át is vette a vezetést a Slovan. Erre jött Ramadan válasza a 80. percben, így még semmi sem volt veszve. Végül a 90.+4. percben az utolsó percekre csereként beálló Vladimír Weiss rúghatott büntetőt, mikor Káčer kézzel ért bele Kucka lövésébe. Hiába konzultált Petráš a büntető előtt, Weiss magabiztosan értékesített, majd vetkőzésért egyből begyűjtött egy piros lapot is.

 

Ekkor már végképp elszabadultak az indulatok a pályán és azon kívül is.

 

Végül is a DAC 3:2-re kikapott hazai pályán, amivel gyakorlatilag búcsút is inthet a bajnoki címről szőtt álomnak.

 

A sárga-kékek az utolsó két fordulóban Zsolnával és Besztercebányával találkoznak. Ez utóbbi lesz az idényzáró, melyre a Mol Arénában kerül sor.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:
Címkék: DAC Slovan

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.