Nyitókép forrása: Filip Glova facebook-oldala

 

A Szlovák Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottsága szerda este ülésezett. A tanácskozás során kiértékelték a vasárnapi DAC-Slovan mérkőzést is.

 

Mint ismert, a mérkőzést vezető Filip Glova több bakit is elkövetett, mely hibák befolyásolták a játék eredményét. A DAC több formában is szót emelt a játékvezető ellen, ahogy követelte a Játékvezetői Bizottság elnökének, Marián Ružbarskýnak lemondását is.

 

Glovát a mérkőzés után meghívták a bizottság ülésére, melyre késő este került sor online formában.

 

 hirdetes_400x285  

Marián Ružbarský már a mérkőzés után felsorolta azokat a hibákat, melyeket Glova elkövetett a videóbíróval egyetemben.

 

 „A játékvezető teljesítményének alapvető problémája a helyzetek helytelen értékelése volt: a 12. percben egy el nem ismert gól a vendégeknek, a 60. percben pedig egy nem megadott tizenegyes a hazai csapat részére. Mindkét esetben a játékvezető egyértelmű és súlyos hibáiról volt szó.”

 

ismétli közleményében a Játékvezetői Bizottság.

 

Az első helyzetben a játékvezető láthatóan elfelejtette az idei szezontól érvényes új szabályt, ezért fújt kezezést Vernon de Marconak és érvénytelenítette Malik Abubakari gólját – összegzik a közleményben.

 

Glova egyúttal károsította a hazai felet is, mikor az eset többszöri videós visszajátszása ellenére sem ítélt tizenegyest a DAC-nak.

 

„Ebben az értékelésben a játékvezető teljesítménye nem volt kielégítő, két fontos játékvezető hiba miatt”

 

foglalta össze a bizottság.

 

A Játékvezetői Bizottság épp ezért 6 mérkőzésre eltiltotta Glovát a játékvezetéstől – pont úgy, mint korábban Martin Dohált a Besztercebánya-DAC mérkőzés után. Megjegyezzük, ez a legszigorúbb büntetés, amelyet a Bizottság kiróhat.

 

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Glova a jelenleg futó bajnokságban már biztosan nem vezethet mérkőzést, legközelebb már csak a következő idényben láthatjuk majd őt.

 

sportnet.sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.