Nyitókép: Körkép.sk
A dunaszerdahelyi labdarúgóklub (DAC) tulajdonosa, Világi Oszkár szerint egyszer beérik csapata munkájának a gyümölcse, és kijelentette: „csak egyszer lehet ellopni a bajnoki címet a DAC-tól”.
A dunaszerdahelyi üzletember kiemelte az egész idényben őket támogató szurkolókat, mivel szombaton 9000 ember előtt, a Besztercebánya ellen egygólos győzelemmel és Nikola Krstovic gólkirályi címével búcsúzhattak az idei szezontól.
„Mondtam már többször, hogy ez minden idők legjobb DAC-csapata, ezt bizonyítottuk. Ma ez volt a legjobb, holnap pedig még jobb lesz”
– nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Világi Oszkár. Hangsúlyozta, egyszer bajnok lesz a csapata, bár most hatpontos előnyből bukták el a bajnokságot.
„Csak egyszer lehet ellopni a bajnoki címet” – mondta, majd hozzátette: „a munka mindig meghozza az eredményt, egyszer majd eljön, de eljön! Azt gondolom, hogy most is meglehetett volna, mert ha azt a 11-est a 60. percben megadják, akkor valószínűleg ma bajnokok lennénk” – utalt a két héttel ezelőtti Slovan Bratislava elleni találkozóra a klubtulajdonos.
A Dunaszerdahely két ponttal maradt le a pozsonyiaktól és a második helyen végzett a Fortuna Ligában, ezzel pedig az európai Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet, amelyről Világi úgy nyilatkozott, hogy „hit nélkül nem lehet focizni”, ezért nem tart a többi együttestől.
MTI
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Perpetuum
2023. máj. 23. 19:20Hianyoltam szombaton a meccsrol a beszamolot. Meg sem emlitettetek. Mi tortent? Kepek, elmenybeszamolo? Elneztem, volt? Nem lehet, nem akartatok?
Király Zsolt
2023. máj. 23. 19:31nem voltunk a meccsen. Cserébe jövünk majd egy helyszíni beszámolóval az EL-liga döntőről.
Ekical
2023. máj. 24. 05:43Senki sem lopta el a bajnoki címet a DAC-tól, saját maguk veszítették el. Nem azon a 11-esen múlt, sajnos a csapat az utolsó mecssekre nem hozta azt a szintet, amit egy bajnoktól elvárható lenne.