Nyitókép: via valogatott.mlsz.hu

 

Marco Rossi szövetségi kapitány ezúttal több alapemberre sem számíthat sérülés miatt a férfi A-válogatott keretéből. Viszont hosszú idő után csatlakozhat a kerethez a súlyos sérüléséből nemrég felépült Gulácsi Péter, illetve három olyan játékos is a válogatottal készülhet, aki még sosem kapott felnőtt válogatott-meghívót.

 

Férfi A-válogatottunk szeptember 7-én Belgrádban folytatja az Eb-selejtezős szereplését, szeptember 10-én pedig Csehország válogatottját fogadja a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen. A hozzánk hasonlóan hét ponttal álló Szerbia a legerősebb riválisunk az Eb-selejtezőcsoportban, legtöbb játékosuk hétről hétre topbajnokságokban szerepel.

 

Csehország válogatottja jelenleg vezeti Eb-selejtezőcsoportját, melyben így Albániát és Lengyelországot is megelőzi, júniusban ráadásul Eb-selejtezős ellenfelünket, Montenegrót 4-1-re győzte le Podgoricában, de korábban 3-1-re nyert Lengyelország ellen is. Marco Rossi válogatottjára tehát két nagyon nehéz mérkőzés vár szeptemberben.

hirdetes_starlux810x300

 

„Jelenleg hét olyan játékost nem tudtunk meghívni, akik általában kerettagok szoktak lenni.”

 

– fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak, hozzátéve:

 

„A szeptember sajnos többnyire problémás szokott lenni, hiszen vannak, akiknek még nincs csapatuk, vannak, akik sérültek vagy egyéb okból nem játszanak. Ez persze azt is jelenti, hogy számos olyan visszatérő mellett, mint Fiola Attila vagy Gulácsi Péter lehetőségünk nyílt most három újoncot is meghívni a keretbe. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a teljesítményükkel mindannyian rászolgáltak a meghívóra. Kata rendszeresen játszik, nagyon jól kezdte a bajnokságot, taktikailag is nagyon jól látja a dolgokat, Szuhodovszkiról pedig ugyanezeket tudom elmondani. Horváthnak is nagyon jó adottságai vannak, neki is folytatnia kell azt a fejlődést, amit az utóbbi időszakban láttunk tőle, de nagyon jó úton halad. A Kecskemétnél végzett kitűnő szakmai munkát jól mutatja, hogy három játékost is adnak a keretbe. Ráadásul olyan rendszerben játszanak, ahol az alapelvek sokban megegyeznek a mieinkkel, ez pedig egy olyan összetartás esetében, ahol nagyon kevés időnk lesz együtt dolgozni, hatalmas segítség tud lenni, ha minél többen érkeznek a mieinkhez hasonló alapelvek mentén játszó csapatból.”

 

A férfi A-válogatott szeptember 4-én, hétfőn találkozik Telkiben, majd szerdán utazik el Belgrádba, a csütörtöki, Szerbia elleni mérkőzés helyszínére. A találkozón nem lehetnek szurkolók, mivel a Szerb Labdarúgó-szövetség erre a mérkőzésre zárt kapus büntetést kapott, így az alábbi játékosokból pályára lépő csapatuknak ezúttal szurkolóik nélkül kell megküzdeniük a mieinkkel.

 

valogatott.mlsz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.