Nyitókép: a KFC Komárno Facebook-oldala

 

Vasárnap délelőtt Somorján lépett pályára a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 10. fordulójában. A csallóközi derbit nagy érdeklődés övezte, a hazaiaknak azonban nem volt okuk örömre.

 

A KFC ugyanis úthengerként ment végig a DAC farmcsapatán. A lilák egyelőre veretlenek a bajnokságban, eddig csupán két pontot vesztettek múlt héten Miava ellen. Favoritként léptek pályára és már a 22. percben megszerezték a vezetés Ganbayar Ganbold találatával.

 

Csupán négy perccel később Bayemi végzett parádés munkát az ellenfél 16-osán belül, majd találta meg Voleskýt, aki Veszelinov lábai közt elrúgva talált a kapuba. 0:2.

 

hirdetes_starlux810x300

A 36. percben megszülethetett volna a harmadik KFC-gól is: Bayemi lövésénél milliméterek hiányoztak ahhoz, hogy ismét ünnepelhessenek a lila-szurkolók.

 

A 40. percben azonban térdre kényszerítették a hazaiakat Radványi Miklós védencei, mikor Németh rögzített helyzetéből a csapatkapitány Šimko volt fejjel sikeres. 0:3 a vendégek javára.

 

A második játékrészben is több szép helyzetet láthattunk, majd a 70. percben a csereként beálló, ám jó formában lévő Tóth Gábor négyre növelte a vendégek találatainak számát. A leigázott hazai csapatnak hét perccel később ugyan sikerült szépítenie, ám ez összességében nem változtatott azon, hogy a Komárom három ponttal térhessen haza.

 

A komáromiak legközelebb október 7-én 15 órakor hazai pályán, Vágsellyén fogadják Vágbeszterce csapatát a 11. fordulóban, majd egy héttel később Puhóval mérkőznek meg idegenben.

 

sportnet.sk

 

 

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.