Nyitókép: fradi.hu

 

A labdarúgó UEFA Európa Konferencia Liga F-csoportjában három forduló után öt ponttal, ezzel a továbbjutást érő második helyen álló Ferencváros csütörtök este 18.45-től a belga Genket fogadja. A meccsnap előtt, szerdán a zöld-fehérek vezetőedzője, Dejan Sztankovics és középpályása, Sigér Dávid részvételével tartott sajtótájékoztatót a Groupama Arénában.

 

Izgalmas állásról indulhatunk neki a csoportkör második felének

 

jelentette ki Sigér Dávid, utalva arra, hogy a Fiorentina, a Genk és a Ferencváros is öt-öt ponttal áll a négyesben.

 

A genki mérkőzésünk után az rajzoltódott ki, nagyon fontos lesz, hogy melyik csapat hány pontot szerez Budapesten. Sorsdöntő meccs lehet a csütörtöki. Azt gondolom, hogy egy gól is eldöntheti a meccset. Annak ellenére, hogy Genkben mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, olyan nagyon sokat nem forogtak veszélyben a kapuk. Talán mindkét csapatnak a biztonság volt a legfontosabb.

 

 hirdetes_810x300  

Sigér Dávid kérdésre válaszolva elmondta, kisebb sérülése már a múlté, jól van, ennek köszönhetően léphetett pályára Kecskeméten is. A szurkolók szerepéről is beszélt.

 

Szerintem a drukkerek pont úgy számítanak ránk a pályán, ahogy mi is számítunk rájuk, hogy hangos szurkolással támogatnak majd minket. Remélem, hogy a Groupama Arénában újra egy olyan mérkőzést tudunk majd lejátszani, amelynek a végén mind a szurkolóinknak, mind a magyar kötődésű embereknek pozitívabb lesz a szájíze, mint az ellenfélnek.

 

A középpályás után Dejan Sztankovics vette át a szót.

 

Nagyon érdekes és egyben nehéz mérkőzést játszottunk kint. Sokat futottunk, egy igazán taktikus meccs volt. Számunkra csütörtökön az lesz a legfontosabb, hogy minél jobban alkalmazkodni tudjunk az ellenfélhez. Végig koncentrálnunk kell, nagyon fontosak lesznek az apró részletek, a szabadrúgások, egy-egy labdaszerzés, ezek mind-mind döntő jelentőségűek lehetnek

 

kezdte a tréner.

 

Mi nem egy-egy játékosból, az egész csapatból felkészültünk. Persze, van egy-egy fiatal és gyors játékos, akinek szereplése döntő jelentőségű lehet, de csak akkor, ha megvan a megfelelő támogatása a csapata részéről. Amikor belemegyünk az apró részletekbe, mindig megvizsgáljuk, hogyan támad az ellenfél, de én nem foglalkozom azzal, ki játszik, és ki nem. A legfontosabb, hogy a saját taktikánkra fókuszáljunk. Nálunk sajnos Varga Barnabás továbbra is sérült, viszont minden más játékos bevethető. Sigi beszélt már a szurkolók szerepéről, nem kell nekik külön magyarázni, milyen fontos lesz a holnapi mérkőzés, meghívnunk sem kell őket, hiszen, ha jól tudom, telt házas lesz a meccs. 22 ezer emberrel együtt fogunk támadni, védekezni, ha esetleg labdát vesztünk, együtt kell felállnunk. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz a „12. játékos” is a pályán.

 

A vezetőedző kérdésre válaszolva a genkiek elleni összecsapás tétjéről, a csoport esélyeiről is nyilatkozott.

 

Szerintem a Genk, a Fiorentina és a Ferencváros is egyformán esélyes arra, hogy továbbjusson, a pályán minden kérdésre választ kapunk majd. Firenzében 65 percig nagyon jó mérkőzés láthattunk, sikerült megnehezítenünk a Fiorentina játékát, szóval abszolút a pályán fog eldőlni a továbbjutás kérdése. Nem szeretnék számolgatni, szeretnénk a pályán megmutatni, hogy miként tudunk játszani. Tudjuk jól, hogy egy csütörtöki győzelem akár továbbjutást is érhet a legjobb 16 közé

 

közölte Sztankovics.

 

fradi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.