Szemle

Szijjártó: A kölni történések mentegetése elfogadhatatlan

 

Vonjunk mérleget. Milyen volt a 2015-ös év a magyar diplomácia számára?

 

2015 rendkívüli év volt – egész Európa számára. A bevándorlási válság olyan következményeket hozott magával, amit Európa még nem látott és ennek számos leágazása volt. Ebből ránk nézve is következtek feladatok. Olyan dolgok mentek végbe, olyan események történtek, amivel a magyar külügy korábban még nem találkozott. (…) De azt mondhatom, hogy megtettük a magunkét. Megvédtük Magyarország becsületét. Világossá tettük, hogy aki Magyarországgal szórakozik, annak mi minden egyes esetben visszavágunk. Kivétel nélkül minden esetben.

 

Hirdetés(x)

Ez nem felesleges keménykedés vagy egy felvett szerepbe való beleszeretés, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ha valaki azt mondja, hogy Magyarország egy fasiszta, autista ország, az nem maradhat következmények nélkül. Nem is maradt. A magyar diplomácia elvégezte, ami a dolga. (…)

 

Milyen évnek nézünk elébe? Minek az éve lesz 2016?

 

(…) Vannak forró pontok a világban, és ezek ahelyett, hogy hűlnének, egyre forróbbá válnak. Akár a Szaúd-Arábia és Irán között kialakult konfliktusra, akár a Közel-Kelet térségében uralkodó egész helyzetre, akár a bevándorlási válság kimúlhatatlan és kifogyhatatlan tartalékaira gondolunk, azt mondhatom, hogy lesz kihívás elég. (…)

 

Akkor nem áll le a folyamat, nem lesz vége az emberáradatnak?

 

Egészen biztosan nem.

 

A bevándorlási válság velünk lesz az elkövetkezendő időszakban is. Mint mondtam, az illegális bevándorlás utánpótlása kifogyhatatlannak látszanak, jelenleg a folyamat felerősödésével kell számolni. Nagyon komoly kihívásokkal teli évnek nézünk elébe.

 

Éppen egy éve ismerte meg a világ a Charlie Hebdo nevet. Mindaz, ami akkor és azután történt mennyire változtatta meg az európai ember életét?

 

Van egy képmutató és ostoba vita Európában. Ez a vita arról szól, hogy vajon a – nagyrészt – ellenőrizetlen és szabályozatlan bevándorlási hullám növeli-e a biztonsági kockázatokat Európában, veszélyezteti-e a mindennapi élet biztonságát? És van egy képmutató válasz, amely szerint nem, sőt az európai politikusok és médiumok jelentős része mindenkit, aki erre a kérdésre őszintén igennel válaszol, szélsőségesnek minősít.  Merthogy az őszinte válasz az, hogy „igen” és pont.

 

(…)

 

Az elmúlt napokban mindenki Kölnről beszél

 

Számomra az az ijesztő, hogy ahelyett, hogy egy ilyen jelenséget a maga súlyával kezelnénk, azok, akik ebben a helyzetben döntő szavakat mondhatnának, azok mentegetni és relativizálni akarják ezeket a jelenségeket. Ez nagyon-nagyon veszélyes Európára nézve.

 

A kölni történések mentegetése elfogadhatatlan.

 

Párizs és Köln után Európa nem lesz olyan, mint amilyen eddig volt. Mi magyarok beleszólhatunk abba a gondolkodási folyamatba, hogy milyen legyen Európa?

 

Én azt látom, hogy egyre inkább hallgatnak a magyarok szavaira. És ez nem véletlen, több területen bizonyítottunk az elmúlt években. Bizonyítattunk gazdaságilag. (…) Magyarország bizonyított politikailag is. Európában nagyon sok helyen problémát jelent a politikai instabilitás, kormánykoalíciók felbomlása, előre hozott választások, bizonytalan kormányzati többségek teszik hektikussá az európai politikai életet. Magyarország bizonyította, hogy a politikai stabilitás a nehéz időszakban előnyt jelent. És bizonyítattunk a bevándorlási kérdésben is.

 

Ma már senki nem vitatja, hogy igazunk van és a schengeni zóna külső határait meg kell védeni.

 

Brüsszel sem vitatja?

 

Az már más kérdés, hogy a brüsszelizmus mennyire vakítja el egyes európai vezetők tisztánlátását. Magyarországnak azért is van szava Európa jövőjét illetően, mert beigazolódott, hogy amit mondunk és teszünk, az a helyes irány. Ezért Magyarországnak hallatnia kell a szavát akkor is, amikor az európai civilizáció megvédéséről van szó, meg akkor is, amikor Európa versenyképességéről.

 

Ma Budapestre látogatott Cameron. A brit miniszterelnök ugyanúgy a nagyobb nemzeti szuverenitást mellett tőr lándzsát, mint mi, magyarok.

 

(…) David Cameron látogatásának olyan jelentősége van, amihez nem kell minősítő jelzőket keresni. Ha a brit miniszterelnök valahová elmegy, annak súlya, önmagán túlmutató jelentősége van. Ami Európa jövőjét illeti, mindenki beláthatja, hogy tizenegy gyenge futbalistából nem lesz sohasem egy erős focicsapat. Ez áll az unió 28 tagállamára is. 28 gyenge uniós európai országból nem lesz erős Európa.

 

Az Európai Unió akkor lesz erős, ha ezt erős tagállamok alkotják.

 

Ebben egyetértés van köztünk és a britek között. A nemzeti parlamenteknek komoly szerepe kell, hogy legyen az európai döntéshozatali mechanizmusokban. Abban is egyetértés van közöttünk, hogy ha a nemzetállami megoldások hatékonyabbak, mint a közösségi megoldások, akkor nemzetállami megoldásokra van szükség. Sok jó nemzetállami megoldásból alakulhat ki a hatékony uniós megoldás. Abban is egyetértés van közöttünk, a nemzeti szuverenitást meg kell erősíteni. A brüsszeliták ugyanis mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a tagállamok egyre gyengébbek legyenek.

 

Eljutottunk odáig, hogy ne csak azt kérdezzük, mit várunk mi magyarok Cameron látogatásától, hanem mit vár Cameron tőlünk, magyaroktól

 

A britek erőteljesen gondolkodnak azon, hogy Európa erejét és versenyképességét hogyan lehet növelni. Abban a brit miniszterelnök biztos lehet, Magyarország azt gondolja, hogy Európa jelenleg nem annyira versenyképes, mint amennyire szeretnénk, hogy versenyképes legyen, és nem annyira erős, mint amennyire erős lehetne. (…)

 

Néhányan már arról értekeznek, hogy formálódik egy Orbán-Cameron koalíció?

 

Számos közös pont van, amire építhetünk, ez biztos.

 

Nézzünk Európán túlra. Hogy áll az Iszlám Állam elleni harc? Nekünk magyaroknak van-e szerepünk ebben?

 

Magyarországot egyértelmű elismerés és megbecsülés övezi a nyugati szövetségesi rendszerben az Iszlám Állam elleni küzdelemben való szerepvállalásért. Mintegy 20 ország mondhatja el magáról, hogy katonai erővel vesz részt az IÁ elleni harcban, és mi benne vagyunk ebben a társaságban. Méghozzá valós katonai erővel vagyunk jelen. (…)

(…)

 

 

Mit hoz tehát a jövő?

 

Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy nekünk Magyarország érdekeit, a magyar érdeket kell szem előtt tartanunk és így kell eljárnunk idén is. Eddig sikerült és miért ne lehetne ez így a jövőben is?!

 

888.hu, Szijjártó Péter: A kölni történések mentegetése elfogadhatatlan

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket