A magyar rendezők közül kevesen gratuláltak

– A Saul fia diadalútja előtt nagyon kevesen tudták, mi is az a sonderkommando.

– Emberek jönnek oda hozzám a vetítés után és azt mondják:

eddig nem értették, mi is történt a koncentrációs táborokban, de most már igen.

Ez valóban erős visszacsatolás. Ugyanakkor nehéz felmérni a film hatását a világban. De látom, hogy sokakban van igény arra, hogy érezzék és lássák, mi mindenre képes az emberi civilizáció. Fontos, hogy magunkba nézzünk.

   

– Találkozott valaha igazi sonderkommandóssal?

– Igen, nemrég találkoztunk az egyik utolsó túlélővel Los Angelesben, a görög Dario Gabbaijal. Kilencvenhárom éves. Megnézte a filmet, hitelesnek tartotta.

Nehéz volt a szemébe néznem.

Ez a férfi olyan dolgokat látott, amiket mi sohasem fogunk tudni még elképzelni sem. Azt mondta, azok voltak a legnehezebb pillanatok, amikor kis transzportok érkeztek. Egyesével kellett odavinni az embereket az SS-tisztekhez, akik pisztollyal végeztek velük. Ott haltak meg a szeme láttára.

(…)

– Párizsban diplomázott. De hol érzi otthon magát?

– Sokat utazom, nem érzem ­magam rosszul külföldön. Bolyongó életet élek, sok helyen tudom otthon vagy éppen nem otthon érezni magam.

Az is érdekes, hogy a magyar rendezők közül kevesen gratuláltak nekem.

De Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel rendezője – a szerk.) igen.

– A csütörtöki sajtótájékoztatón mondta: átrajzolná a frontvonalakat.

– Igen, például Németországban, ahol van rá tudat alatt igény.

– Mire van igény?

– Talán érzik, hogy amit a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.

– Pedig az utóbbi tíz évben elkészíttették az úgynevezett lelkiismereti filmjeiket, szembesültek a múltjukkal. Ott a Hitler-film például, A bukás.

– Szerintem éppen

A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.

Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: „Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.” Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll.

De én felveszem ez ellen a harcot.

Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.

– A német kritikusokat kifejezetten irritálta a Saul fia.

– Megértem: még jó, hogy irritálja őket. Különös, a Film Comment decemberi számában pro és kontra kritikát is közöltek a Saul fiáról. Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.

– Már több mint nyolcvan országba eladták a Saul fiát. Sipos Gábor és Rajna Gábor producer oroszországi bemutatónak is örülne.

– Én is.

A kelet-európaiak szinte igénylik, hogy elnyomják őket. Ez messze vezethet.

A putyini modell pedig súlyos és veszélyes. A posztmodern eurázsiai történelem megmutatja: Nyugaton a megválasztott politikusok kifejezetten gyengék, mint Németországban, Franciaországban vagy Nagy-Britanniában. Keleten az erősebbek nem feltétlenül demokraták. Nyugaton az emberek a béke iránti vágyuk miatt csak a gyengéket szeretik megválasztani. Nincsenek ma már erős demokraták, mint Churchill vagy De Gaulle.

– A Sunset című új filmje az I. világháború előtt fog játszódni Budapesten. Ez is eléggé univerzális történetnek ígérkezik.

– Igen, mert a civilizáció kérdései izgatnak a legjobban.

Nol.hu, Nemes Jeles László: A magyar rendezők közül kevesen gratuláltak