(…) A 6,5 százalék a Híd számára egyértelműen rossz eredmény, sikerként kommunikálni ezt badarság, mert ez számunkra nem siker, és a szlovákiai magyarságra nézve sem az.

 

(…) Az MKP vezetése immár harmadszor mondott csődöt, mert ugyanolyan kirekesztő kampányt folytattak most is, mint amilyenbe legelőször 2010-ben Csáky Pál hajszolta bele a pártot, leárulózva mindenkit, akik éppen Csáky kirekesztő politikája miatt hagyták ott az MKP-t, és megalapították a Híd pártot. Ezt a stílust két alkalommal továbbvitte Berényi és társasága is.

 

(…) Berényi most lemondott pártelnöki tisztségéről, ez helyes lépés volt tőle. Őt követnie kellett volna a többi, eleve kudarcra ítéltetett tanácsadónak, támogatónak is, akik hamis és téves tanácsokkal kényszerítették bele az MKP-t egy olyan negatív kampányba, amely harmadszor is csak kudarcot hozott a párt konyhájára.

 

 hirdetes_400x285  

(…) Nem csak az MKP-nak kell önreflexiót kicsikarnia párttagságától, hanem a Hídnak is!

 

(…) A számok, az eredmények azt mutatják, hogy nekünk volt igazunk, és az MKP politikája, mellyel jó magyarra és rossz magyarra osztják fel a szlovákiai magyarságot, teljesen kudarcra ítélt. Ez az ideológia semmi mást nem hozott az MKP-nak, csak a parlamenten kívüliséget. Bebizonyosodott, hogy a szlovákiai magyar embert nem szabad és nem lehet párthovatartozása alapján beskatulyázni. A magyar az magyar, akár hidas, akár MKP-s! A szlovákiai magyar társadalom ugyanolyan sokszínű, mint bármilyen más etnikum.

 

(…) a szlovákiai magyar társadalom többsége elutasítja a Magyarországról történő irányítást, nem kell bennünket hülyegyerekként kezelni, tudjuk mi magunk is irányítani a sorsunkat!

 

(…) Az MKP-nak el kell döntenie, hogy a magyar állam érdekeit kívánják a jövöben is képviselni, vagy a szlovákiai magyarokét.

 

(…) Úgy viszont elképzelhetetlen lesz bárminemű együttműködés a Híd részéről, hogy az MKP vezetésében továbbra is jelen lesznek a gyűlöletkeltő politikusok, a mocskolódásnak egyszer és mindenkorra véget kell vetni!

 

(…) Mindenkinek át kell értékelnie múlt történéseit, meg kell találnunk a közös nevezőt, közösségünk értékeit a lehető leghatékonyabban kell megvédenünk.

 

El kell utasítani minden szinten az együttműködést olyan egyénekkel és politkiai tömörülésekkel, akik kiűzték Malina Hedviget az országból, semmibe vették a peredi népszavazást, leköpték a Kossuth szobrát Rozsnyón, vagy fajgyűlöletet és a kollektív bűnösség elvét terjesztve politizálnak! (…)

 

ParameterSimon Zsolt blogja

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!