(…) Jelenünk tele van támadásokkal, személyes gyűlölködésekkel, végletes ítélkezésekkel ahelyett, hogy inkább racionális vitát folytatnánk. Lassan már ezt a környezetet is kezdem megszokni. Én mégis arra összpontosítok, ami fontos.

 

Szeretném ezért hangsúlyozni, hogy sem engem, sem a kollégáimat nem rettentik el a támadások attól, hogy következetesen tudjuk teljesíteni mindazt, amivel beléptünk ebbe a kormányba: a jogállamiság elveinek megerősítése, a korrupció elleni harc, a régiófejlesztés és a kisebbségek védelme. Örülök, hogy javaslataink legnagyobb része bekerült a kormány prioritásai közé és a kormányprogramba is. (…)

 

Mindenkit meg szeretnék kérni arra, hogy ezt a kormányt a kormányprogram teljesítése alapján értékelje. És azt a száz napot is kérnénk, amelyet minden egyes kormány megkapott, a lakosság pedig a választásokon értékel bennünket, egy-két, illetve négy év múlva.

 

 hirdetes_810x300  

Azok az eredmények alapján, melyeket sikerült, vagy nem sikerült elérni. Annak alapján, hogy jobb lett-e az élet Szlovákiában, hogy javult-e a szociális helyzetük, biztonságuk és jogaik védelme. Hogy kevesebb lett-e a korrupció és nagyobb az átláthatóság.

 

Most-Híd – Bugár Béla: Felelősséggel az ország jövőjéért

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!