2010 óta többször próbáltunk változtatni a jelenlegi helyzeten. Ez már körülbelül a 14. próbálkozás a rendelet megváltoztatására. Sajnos, az Alkotmánybíróság döntése sem hozott megoldást.

 

Biztosan tudja, hogy kollégáimmal többször próbáltuk rendezni a helyzetet, sajnos, sikertelenül. Önnek tudnia kell, hogy 2015. február elsejétől bizonyos változás állt be. A belügyminisztérium rendelete alapján kérvényezni lehet az állampolgárság visszaadását azok részéről, akik elvesztették az állampolgárságukat. (…)

 

Állandó kritikával illettük a jelenlegi helyzetet. Ezért kikérem magamnak és a kollégáim nevében is bármilyen gyanúsítgatást e téren. És tudja mit, kolléga, 2010-ben együtt kormányoztunk, és nem csak 6,5 százalékos súlyunk volt. És lehet, hogy nem eléggé hatottunk oda az SaS frakciójának akkori tagjára, Matovičra, aki akkor elárult bennünket az igyekezetünkben. Ugyanúgy Viskupičot, Feckot, Jurínovát sem tudtuk meggyőzni és Procházkát sem.

 

 hirdetes_400x285  

De logikusan, érvekkel meggyőzni Önt semmi értelme. Önnek csak egy cél lebeg a szeme előtt. Elsüllyeszteni ezt a kormánykoalíciót, mely tegnap bizalmat kapott. Szétverni a koalíciót. Nem tudom, Ön hol él, kolléga, én igyekszem a való világban élni és reálisan szemlélni a dolgokat. Nem politikai marketingen keresztül, nem szurkálódó megjegyzésekkel, és még véletlenül sem valakinek ártani ezzel.

 

Pfundtner Edit: Tárgyi megjegyzés Ondrej Dostál felszólalásához (Állampolgársági törvény módosításának vitája)

Előzmény: itt

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!