Orbán Viktor: Te a béke ellen vagy?

Európa sokat köszönhet az EU-nak. Ám a történelmi igazságra való hivatkozás nem elég ahhoz, hogy biztosítsa a fennmaradását. Az unió csak akkor újra lehet sikeres, ha visszaadja a polgárainak a biztonságérzetét.

Nemrégen Oggersheimben jártam. Mindig felemelő érzés Helmut Kohl kancellárral Európáról beszélgetni. Úton a Deutsche Telekom bonni székháza felé, ahol ízelítőt kaptam a digitalizáció jelentette kihívásokból, meglátogattam Adenauer házát. Adenauer és de Gaulle szobra elől néztem a napsütésben fürdőző Rajnát. A folyó két oldalán élő népek indították el Európa legsikeresebb projektjét. Mégis, miért van most az unió ennyire ingatag állapotban? Évtizedek óta béke honol, és a jólét – ha nem is egyformán – Európát a világ leginkább vágyott szegletévé teszi. Miért a sok kétely az emberekben?

Június 24-én hajnalban pedig, amikor az utolsó eredmények is befutottak a brit szavazókörzetekből, világossá vált, hogy a nagy projekt egy nagy tagállamban elvesztette a polgárok többségének támogatását. Június 24-én is felkelt a nap, de egy szakasz lezárult az európai integráció történetében, és egy új vette kezdetét. Van-e bennünk kellő bátorság és őszinteség, hogy ezt a helyzetet megértsük, és a nagy elődök iránti tisztelettel és a polgáraink, a nemzeteink, a közösségünk érdekében megfelelő válaszokat adjunk?

   

(…)

Ma a többség úgy hiszi, hogy a kilépő Egyesült Királyság szenvedni fog. Biztosan, mert minden újjászületés szenvedéssel jár. Ám én nem a britek miatt aggódom, hiszen Európa legrutinosabb demokráciájáról, egy megkerülhetetlen nukleáris katonai hatalomról, ENSZ BT-tagról és a világ ötödik gazdaságáról beszélünk. Gyorsabban fogják megtalálni az új helyüket, mint mi azt gondoljuk.

(…)

Az EU és annak tagállamai már nem rendelkeznek azzal az erővel, befolyással, mint évtizedekkel korábban. A szívünk nagy, de a lehetőségeink korlátozottak. Felelősen kell velük gazdálkodnunk.

Lássuk be, hogy azok a kísérletek, amelyek az EU intézményei számára közvetlen, azaz a tagállamokat kikerülő demokratikus legitimitást próbáltak teremteni, éppen az ellenkező hatást váltották ki.

(…)

Az elmúlt időszak azt mutatja, a polgárok egyre nagyobb része kételkedik, és fordul szembe az európai projekttel. Azt is be kell látnunk, hogy nemcsak a politikusok, a politikai pártok, de a polgárok körében is egészen különböző a kihívások és a megoldási javaslatok értelmezése.

(…)

Hogyan lehet ebben az európai kavalkádban rendet teremteni? Mert rendnek még a demokráciában is lennie kell. A válasz nem túl bonyolult, ha a „sokszínűségben az egység” elvét valljuk. Be kell tartanunk a saját magunk által hozott szabályokat. Vissza kell térnünk az európai jog következetes alkalmazásához. Ez azt is jelenti, hogy azonos mércét alkalmazunk egymással szemben. És azt is, hogy tiszteletben tartjuk a nemzeti parlamentek szerepét, nem üresítjük ki a „sárga lapos” eljárásokat, nem próbáljuk elzárni őket kiemelt jelentőségű nemzetközi szerződések megerősítéséből, mint ahogy az a CETA vagy a TTIP esetében történt.

A válság és az elbizonytalanodás fő oka az, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyásával kockáztatjuk a két legnagyobb európai vívmányt: a közös pénzt és a Schengen által védett, belső piacot, azaz az életformánkat és a gazdasági modellünket.

(…)

A mi közösségünk egyszerre érték- és felelősség-megosztási közösség is. (…) Ennek szellemében védtük meg 97 százalékban saját költségen a külső határt. Ebből a meggyőződésből fizette vissza Magyarország, az az ország, amely először kényszerült az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) védőernyője alá, és amely eddig egyedüli tagállamként került szankcionálásra a költségvetési szabályok megsértése miatt, a teljes tartozását.

Tagadhatatlan, hogy a jelenlegi szabályok betartása mellett szükség lehet újak megalkotására. Ezt sem tanácsos ideológiai alapon megközelíteni. A külső határvédelem vagy a digitalizáció, az iparpolitika mind-mind olyan területek, ahol a józan ész diktálja az európai együttműködés erősítését.

(…)

A másik alapvető feladat a polgárok biztonságérzetének helyreállítása. A százezrek ellenőrizetlen beáramlása, a működőnek képzelt rendszerek, köztük különösen a külső határőrizet összeomlása, a sikertelen integrációtól nem függetleníthető, borzalmas merényletek sorozata nem enged további tétlenkedést.

(…)

Ma mindennél nagyobb szükség van arra, hogy kicsik és nagyok, újak és régiek, eurót használó és még nem használó, keleti és nyugati, déli és északi tagok összetartsanak. Németország központi helyzete – akár tetszik, akár nem – tovább erősödik. A közös európai felelősségvállalásban számíthat Magyarországra.

(…)

2015 nyarán nap mint nap tízezernél több, az európai szabályokra fittyet hányó migráns érkezett a magyar–szerb határra, akik egyébként korábban már voltak a schengeni övezet egy másik tagállamában. Miután a külső határon fekvő tagállam felelőssége, hogy biztosítsa az ellenőrzött határátlépést, nem maradt más választásunk, mint felállítani a fizikai akadályt. Csak halkan jegyezzük meg: ez akkor egyébként már az ötödik ilyen kerítés volt az EU területén. A német közvélemény jelentős része pedig nem értette, néhányan még ma sem, hogy a vasfüggönyt lebontó Magyarország ezt hogyan tehette meg.

Megértem, ha a fallal és dróttal évtizedekig megosztott német társadalom viszolyog a kerítéstől. De ha valakiknek, akkor a magyaroknak minden erkölcsi alapja megvan arra, hogy ezt megvilágítsák német barátaiknak.

(…)

1989-ben ledöntöttünk egy Európa népeit elválasztó kerítést. 2015 kora őszén felhúztunk egy kerítést a schengeni övezet külső zöldhatárán, hogy védelmezzük a legnagyobb európai vívmányt, a közös térségen belüli szabad mozgást, a Schengennel védett belső piacot. Ezáltal – legalábbis a külső határ ránk eső szakaszán – megvédtük az európaiak élet- és gazdasági modelljét. No, és a biztonságukat.

(…)

Mára eljutottunk oda, hogy a külső határ védelmének ügyében konszenzus van. És számos más kérdésben is sokat közeledtünk. Ide sorolható a migrációt kiváltó okok elleni fellépés, amit több kritikus térségben a magyar és a német katonák közösen hajtanak végre. Egyetértünk abban, hogy a rászoruló embereknek lehetőség szerint a hazájukhoz legközelebb kell támogatást adni. Egyre nagyobb szerepet játszik a származási és a tranzitországokkal való együttműködés. Képességeinkhez mérten növeltük a humanitárius és pénzügyi támogatások mértékét. Magyarország senkit nem hagyott cserben, különösen nem a németeket.

(…)

A valódi menekülteknek a lehető leghatékonyabban segíteni kell. A legális bevándorlásnak vannak közös szabályai, de az maga nemzeti hatáskör. Ez helyes, mert a tagállamok helyzete nagyon különböző. Nekünk több százezer roma honfitársunkat kell integrálni a munkaerőpiacba, máshol százezres nagyságrendű a fiatal diplomás munkanélküliség. A demográfia terén pedig az uniónak semmilyen hatásköre nincs. A probléma nálunk is fennáll. Nincs garancia arra, hogy a válaszunk, a családpolitika erősítése eredményes lesz.

(…)

Nem halogathatjuk tovább a legfelső szintű vitát a stratégiai partnerekről. Nem kell félni attól, ha az állam- és kormányfők és nem a tisztviselők vitáznak az EU és Oroszország, vagy akár az EU és az Egyesült Államok viszonyáról. Ha elveszítjük a politikai kontrollt, olyan fontos projektek kerülhetnek zsákutcába, mint a TTIP.

Végül, de nem utolsósorban nevesíteni kell az EU versenyképességét, mint problémát, és mint lehetőséget. 2000-ben megszületett egy lisszaboni stratégia. A célkitűzések magasságán egy kicsit már akkor is mosolyogtunk, felidézve bennünk a szocialista időszak pártkongresszusainak határozatait. Ugyanakkor halálosan komoly dologról van szó. Az EU gyengülésének legfontosabb mutatója a gazdaság. Egy zsugorodó népesség és gazdasági teljesítmény áll szemben az aránytalanul nagy szociális kiadásokkal.

(…)

Magyarország még nem alkalmazza az eurót, de a délnémet gazdasági térhez szervesen kapcsolódó gazdaságunk számára kulcskérdés, mennyire sikerül stabil fejlődési pályára állítani az euróövezetet és annak legnagyobb nemzetgazdaságát. Amikor egymásba értek a válság-csúcstalálkozók, akkor világossá válhatott mindenki számára, mi a német szentháromság lényege: költségvetési fegyelem, versenyképesség, strukturális reformok. Ebben, egy új európai növekedési programban Magyarország és egész Közép-Európa megbízható partner. Ez igaz a széles értelemben vett biztonság területére is. Mi, magyarok és németek közösen sokat tehetünk az európai projekt sikere érdekében. A bismarcki köntöst együtt ragadhatjuk meg.

Az európai gondolat reneszánsza lehetséges. Magyarország a visegrádi országokkal érez magában kellő elszántságot, erőt és elkötelezettséget, hogy ebben megfelelő, arányos szerepet játsszon. Oggersheim és Rhöndorf ezt juttatja eszembe.

Miniszterelnök.hu – Orbán Viktor cikke a Frankfurter Allgemeine Zeitungban