Korábban összemosódott mindenszentek ünnepe és halottak napja, de ma már általában külön emlékezünk a szentjeinkről és külön a halottainkról. Míg halottaink általában családtagjaink, szeretteink, addig a szenteket inkább csodáljuk – világított rá a két ünnep különbségére és lényegére Kozma Imre katolikus pap, irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója.

 

(…)

„Amíg szeretsz, emlékezel. Amíg emlékezel, szeretsz” – idézte az ókori bölcsek igazságát. Ezek az emlékezések tehát azért nagyon fontosak – magyarázta –, mert vagy jelen van a szeretet a világunkban, a szívünkben, és ilyenkor azokra gondolunk, akikkel együtt jártuk az utat – vagy pedig mindent elfelejtettünk és talán magát az életet sem értjük.

 

(…)

 hirdetes_400x285  

 

Valami elcsúszott

 

A halál és a születés titkát, misztériumát nem tudjuk megfejteni. A keleti világ ezekkel valamiért nagyobb barátságban van, mint mi – mondta Kozma Imre, aki szerint mindez abból is látszik, hogy sok gyermek nem születik meg; de a halál titkával is gondunk van, mert ellenségnek látjuk. Valami elcsúszott, félrement – hívta fel a figyelmet.

 

d_kom20161030011
Mécsesek égnek a felvidéki Ajnácskő temetőjében a közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt 2016. október 30-án. MTI Fotó: Komka Péter

 

(…)

 

Érdemes volt-e élni?

 

„Kórházban is dolgozó emberként, számtalanszor szembesülök azzal, hogy akik a halál előtt állnak, és tudják, hogy el kell menni, mégis reménykednek, hogy talán később kerül erre sor. Amíg ez bekövetkezik, az az egy kérdés foglalkoztatja őket: Érdemes volt? Mire volt jó az egész? Érdemes volt élni?” – meséli Kozma Imre.

 

A halál kapujában a számvetés-féle arra világít rá, hogy sok esetben áldozatok vagyunk. Nem az életéi, mert az élet csodálatos, hanem a körülményeké. Mert sokkal fontosabb lenne még életünkben az emberi összetartozással, a közös úttal törődni, mint azzal, hogy javakat halmozzunk fel magunk körül – amiről aztán kiderül, hogy nincs is rá igazán szükségünk. Mert egymásra van szükségünk – hívta fel a figyelmet Kozma Imre.

 

(…)

 

M1/Ma reggel, Kozma atya: „Amíg szeretsz, emlékezel. Amíg emlékezel, szeretsz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!